2030-ra akár 10 katonaiskola is lehet hazánkban

2030-ra akár 10 katonaiskola is lehet hazánkban

A tervek szerint 2030-ig 8-10 honvédközépiskola és kollégium, illetve honvédkollégium kezdi meg működését Magyarországon - közölte a Népszava kérdésére a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A lap keddi cikke szerint a tárca azt is jelezte: a képzések fejlesztése nem jelenti azt, hogy a kormány a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításán gondolkozna, egyszerűen a honvédségi utánpótlás megteremtése a cél. A minisztérium szerint a helyszínek kiválasztásakor fontos szempont, hogy "az iskola katonai szervezet által történő támogatása" biztosított legyen, másrészt hosszú távon az országos lefedettség megvalósuljon.

Jelenleg 68 középiskolában folyik honvédelmi nevelés a Honvéd Kadét Program keretében, és további intézmények jelezték csatlakozási szándékukat. A 2019/2020-as tanévben több mint 2000 diák vett részt emelt szintű honvédelmi nevelésben - írta a Népszava.