Kövér László szerint a trianoni békediktátumról szóló politikai nyilatkozat Európa kulturális és technológiai gyarmatosítása ellen is hasznos

Kövér László szerint a trianoni békediktátumról szóló politikai nyilatkozat Európa kulturális és technológiai gyarmatosítása ellen is hasznos

Az Országház ünnepi ülésen emlékezett a trianoni békediktátum 100. évfordulójáról, amelyen Kövér László beterjesztőként beszélt arról „A nemzeti önazonosság védelméről” című politikai nyilatkozatról, amely egyébiránt a nemzeti identitás meghatározásáról szól, azonban ellenzéki politikusok számára nem adtak lehetőséget az ahhoz való csatlakozáshoz.

Mindenesetre Kövér László szerint Trianon nemcsak a magyarságnak okozott trauma a történelmi múltban, hanem folyamatos jelen, és megismétlődő jövő is lehet. A trianoni döntés legfontosabb üzenete nevezte, hogy aki gyávaságból, vagy restségből nem tudja megvédeni, ami az övé, azt el fogja veszíteni.

A fideszes politikus szerint ezt a forgatókönyvet csak akkor kerülhetjük el, csak akkor van esélyünk, ha tanulunk a múltból, amelynek három tanulsága van.

  1. Kövér László emlékeztetett arra a korabeli meglátásra, miszerint „A magyar nemzet nem létezik, csak magyar urak vannak”. Ezt azzal kapcsolat össze, hogy az akkori kifosztóink, megszállóink igyekeztek a magyar nemzet létét megkérdőjelezni, miközben manapság, akik „örök győzteseknek tekintik magukat”, Európa összes nemzetének létét megkérdőjelezik, mert szükségük van Európa erőforrásaira, illetve többek között kulturálisan, technológiailag akarják a kontinenst gyarmatosítani, illetve politikailag azt uralni. Ez az önazonosság-, illetve a nemzettagadás lényege. Kövér László hozzátette: a nemzetünkre leselkedő veszély nem múlt el.
  2. Mindig súlyos ára lehet, ha nem követjük a geopolitikai látószöget. „Ez még egyszer nem történhet meg velünk” – utalt a békediktátumra a politikus.
  3. A nemzetközi porondon egyedül nem lehet megmaradni, miközben hajlamosak vagyunk azt hinni, egyedül vagyunk. Kövér László szerint az eddig történelmi hagyományoktól eltérően a jövőben, a globalizmus évtizedeiben vagy együtt fognak nevetni a Kárpát-medence, illetve a Közép-Kelet-Európa nemzetei, vagy együtt fognak veszíteni. Mint mondta, Magyarország a XX. századot elvesztette, de a XXI. századot nem akarja, és azt sem akarja, hogy a régiónk nemzetállami is veszítsenek – „és nemcsak azért, mert lovagias nemzet vagyunk”.

A kizárólag kormánypárti politikusok által jegyzett politikai nyilatkozat expozéja után Latorcai János levezető elnök közölte, a beadványról a részletes vitát, illetve a szavazást egy későbbi ülésen folytatják le.

Kövér László szerint Karácsony Gergely nem őszinte, és az ember Ádám és Éva óta nem változik

Kövér László Házelnök egy hosszabb, elvileg ünnepi interjút adott a Magyar Nemzetnek a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójában, amelyből egészen szépen kiderül, nála sem 15 millió magyarból áll a nemzet. Nagyjából csak a Fidesz-szavazók azok, akiknek fáj Trianon. Most eltekintünk az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjának korábbi tudományos segédmunkatársának történelem elemzésén, ugyanakkor az aktuálpolitikai kérdéseket azért érdemes megnézni.