Kálló Gergely: az én fiatal politikai generációm már egy sokkal tisztább tudás birtokában van Trianonról

Kálló Gergely
Kálló Gergely

Ma a trianoni békediktátum századik évfordulójára emlékezik az ország. De vajon mit hoz a holnap? Hiszen nemcsak a rendszerváltás óta, de még a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is rengeteg változott Trianon megítélése. Erről, illetve a Trianon-estek idején elkezdett társadalomformáló munkáról kérdeztük a Jobbik 35 éves országgyűlési képviselőjét, Kálló Gergelyt. Interjú. 

 

Száz év telt a trianoni békediktátum aláírása óta, nyilvánvalóan az emléke, vagy hagyatéka generációról generációra változott. Az Ön számára például mit jelent Trianon?

Azt, hogy én a politikusi pályát válasszam, a trianoni békediktátum nagyban befolyásolta. Egészen fiatalon, amikor először láttam egy Nagy-Magyarország térképet, már azt akartam tudni, hogy miért néz ki úgy a hazánk, ahogy az a térkép mutatja.

Arra jutottam, ha politikusok tönkre tudták tenni az országomat 1920-ban, akkor a politikusok meg is tudják azt építeni.

Nyilván, amikor felnő az ember, ez az idealista hozzáállás halványul, de a politikai hitvallásomban mind a mai napig kiemelt helyen szerepel, a békediktátum igazságtalansága ellen tenni kell, méghozzá közösen. Tudomásul kell venni, mind a mai napig Európa egyik legnagyobb kisebbsége a magyar kisebbség, és ameddig évről évre, vagy hónapról hónapra érkeznek a Kárpát-medencéből olyan hírek, hogy a magyar korlátozzák, akár a nyelvhasználatában, akár vallásgyakorlásban, akkor nem csak beszélni kell, cselekedni is kell.

 

Már a rendszerváltás után szocializálódott. Visszatekintve, csak az elmúlt két évtizedben mennyit változott Trianon megítélése.

Ma már nyíltan lehet beszélni a Parlamentben Trianonról, Áder János köztársasági elnök, és Kövér László is megtette ma ezt, de amikor én voltam fiatal, és 14-15 évesekből álló civil-társaságunkkal szerveztük a megemlékezéseket, jártuk a kocsmákat, színházakat Trianon-esteket tartva, szavalással, zenével, akkor ez még nem volt így. Mi ezért kőkeményen kaptunk. Mindenkitől. Magát jobboldalinak valló iskolaigazgató is azt mondta, hogy ezt a magyarkodást illene elfelejteni. Akkor szitokszó volt az, ha valaki Trianonról beszélt. Emlékszem, ha akkor kimentünk az utcára egy nagy-magyarországos pólóban, akkor kaptuk a szúrós tekinteteket, és megjegyzéseket. Hála Istennek, ma már legalább beszélünk Trianonról, nemcsak gondolunk rá. Ami mindenféleképpen egy jó kezdet.

Én minden évben elmegyek december 5-én a romániai nagykövetséghez megemlékezni Erdély elcsatolásáról, de tiltakoztam a szlovák nagykövetség előtt a gyalázatos Himnusz-törvény ellen is.

Nemcsak a magyar társadalmat, hanem lehetőleg Európát is fel kell végre felvilágosítani arról, hogy Trianonról megemlékezni nem egy nacionalista, soviniszta mozgalom, hanem a kisebbségvédelem legaktívabb módja.

Fiatalon nagyon nem értettem a magukat liberálisnak tartó szervezeteket, vagy épp magát az SZDSZ-t sem, akik akkoriban a legnagyobb ellenségei voltak annak, hogy megemlékezzünk Trianonról. De ha én magamat liberálisnak tartom, akkor hogy nem állhatok ki egy kisebbség védelme érdekében, mint amilyenek az erdélyi magyarok, vagy a székelyek. Amíg a Benes-dekrétumok érvényben vannak, a felvidéki magyar kisebbség folyamatos támadás alatt áll. Ez értük való kiállás a magyarok részéről nem csak egy lelkiismereti kérdés, de ezt diktálja az Európai Unió szellemisége is.

 

Ahogy mondta, ma már beszélhetünk Trianonról. De vajon mit beszélünk róla? Mennyit és mit értett meg a társadalmunk a tragédiából?

Magát a trianoni békediktátumot a magyarság jelentős része még nem fogta fel, azok között is nagyon sok a bizonytalanság, félreértés, akik ma este leülnek majd egy pofa sör mellé, és hangosan az asztalra csapnak, hogy "Nem! Nem! Soha!". Nézzük meg, hogy az elmúlt évtizedben mennyire változott meg az általános vélekedés. A Fidesz először a Nemzeti Összetartozás Ünnepének nevezte június 4-ét, tehát ünnepnapnak nyilvánította az aláírás dátumát, barackfadallal, pántlikával. Az ezzel szemben nagyon helyesen megjelenő társadalmi és politikai nyomásra válaszul már csak nyelvbotlás szintén említik azt, hogy ez egy ünnep. Június 4-e lehet a Nemzeti Összetartozás Napja, de semmiféleképpen az ünnepe, ez egy gyásznap, és erre a Fidesz is rájött.

Nagyon kevés olyan dolog van, amivel az ellenzék és a kormánypárt egyet tud érteni, viszont Trianonnak ilyennek kell lennie. Ezért szerintem nem megengedhető az, hogy a kormánypártok úgy fogadnak el egy Trianonnal kapcsolatos politikai nyilatkozatot, hogy az ellenzéki oldalról egyetlen frakciót sem kérnek meg arra, hogy legalább szignózza a dokumentumot. Pedig lett volna rá hajlandóság az ellenzéki oldalról. Ez a gesztus a Fidesz-KDNP részéről elmaradt, pedig ha valamire figyelmezteti őket Trianon, akkor az pont az, hogy a széthúzást magyar és magyar között el kell végre felejtenünk. De mondok egy pozitív példát is tegnapról.

 

Hallgatom.

Hiller István MSZP-s politikus tegnap felállt a Parlamentben és elmondta, sérelmezi azt, hogy a mai emléknapon ellenzéki politikus nem szólalhat fel. Szerintem az ilyen példák előremutatóak Trianon megemésztésével kapcsolatban,

hiszen már baloldalon is nemcsak, hogy beszédtéma a békediktátum, hanem elfogadott az az álláspont is, hogy erre nemzeti tragédiára megoldást kell találnunk.

Meg kell teremtenünk a nemzeti konszenzust, és kimondani végre,

Trianon nem egy békeszerződés, hanem egy békediktátum volt, és Trianon sebei még mind a mai napig léteznek, és azokat meg kell gyógyítani.

Ez az első lépés. Ha ezzel megvagyunk, akkor foglalkozhatunk azzal, hogyan oldjuk meg ezt a kérdést közösen. Nyilván senki nem akar háborút, agressziót, de az sem akarhatjuk, hogy a magyar kisebbségekkel szemben háborúskodás, etnikai alapú támadások történjenek, amit sajnos évről-évre tapasztalunk. Pedig minden állam elemi érdekének kellene lennie, hogy az országa területén lé kisebbségek fejlődjenek.

 

A fiatal politikus-generációhoz tartozik, nemsokára az Önök korosztálya adja a többséget a Parlamentben. Ön szerint 10 év múlva, hogy kezeli Trianont a magyar társadalom és a politika, ez a folyamat, amit az imént felvázolt a nagy-magyarországos pólótól Kövér László mai beszédéig, hova futhat ki?

Bizakodó vagyok. Fiatal politikus palánták között mozgok, és nekik sokkal tisztább képük van Trianonról, mint amilyen akár a fiatal Kövér Lászlónak volt.

Nem akarom azt a generációt megbántani, de ne felejtsük el, hogy Kövér Lászlóék egy olyan rendszerben tanultak, amelyben nemcsak szitokszó volt Trianon, hanem még csak említeni sem lehetett. Úgy gondolom, hogy Kövér Lászlóéknak nincs meg az a zsigeri tudásuk Trianonról, ami ahhoz szükséges, hogy ezt az igazságtalanságot fel tudják oldani.

Ők az átkosban tanulták, és 1990-ben is egészen más volt a hozzáállásuk Trianonhoz, mint most. Az én fiatal politikai generációm, és teszem hozzá, konzervatív, nemzeti keresztény politikustársaim, már egy sokkal tisztább tudás birtokában vannak. Nekünk már sokkal több lehetőségünk volt könyveket, tanulmányokat olvasni Trianonról, vagy akár elutazni Erdélybe, Felvidékre, Délvidékre. Remélem, hogy 10 év múlva ezen generáció munkájának eredményeként, illetve annak, hogy továbbra is a közbeszéd tárgya marad Trianon, egy olyan rendszerrel, egy olyan ötlettárral rendelkezik majd a magyar társadalom, ami mindenki számára megnyugtatóan tudja rendezni a közös dolgainkat.