Vége mindennek: Vágó István bojkottálja az ATV-t

Vége mindennek: Vágó István bojkottálja az ATV-t

Médiatörténeti pillanatnak azért nehezen nevezhető kijelentést a kvízmesterből lett politikus a "Németh Athina-ügy" kapcsán tette.

A "Na, most lett elegem" – felütéssel indító posztban Vágó nemcsak azt jelezte, hogy megvonja becses személyét az ellenzéki tévénézőktől, de keményen bele is szállt a csatorna Heti Napló című műsorába, mert szerinte "egy magát ellenzékinek mondó tévécsatorna választhatta volna azt is, hogy utánamegy például a Helsinki Bizottság által dokumentált ügynek https://www.helsinki.hu/korhazkiurites-strasbourgi-pert-in…/) - de nem, ők úgy ütötték AZ ELLENZÉKET, ahogy azt például a HírTV bármely adásában már megszokhattuk".

"Meg kell vallanom, ügyes anyag volt, a propagandamédia meg is nyalná mind a tíz ujját, ha ők csinálták volna"

- írja a felháborodott politikus, aki szerint "Svábyék egész anyaga arra futott ki, hogy ez az ellenzék alkalmatlan az ország vezetésére"

"A fentiek (és néhány ATV-s munkatárs által nemrég engem ért méltánytalanság) miatt úgy döntöttem, hogy egy ideig NEM KÍVÁNOK SZEREPELNI AZ ATV MŰSORAIBAN, így holnap a Nap hírében sem."

Ismét távolabb került a kormányváltás :(

Aki alaposabban is szeretne alámerülni az ÜGY-ben, Vágó István posztjában és a kommentek között bátran megteheti.

MSZP: Nem az OMSZ-nél dolgozik az ápoló, a nyilvántartásba vétel csak önkéntes

Az Alfahír is beszámolt arról, hogy az MSZP feltöltött egy Facebook-videót, amiben Németh Athina mentőápoló arról beszélt, hogy a kórházi ágyfelszabadítások után tíz hazaküldött betegből kilencen elhunytak. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) azonban nem sokkal később a Facebook oldalán közölte: "felháborodást váltott ki a mentődolgozók közt egy internetre feltöltött videó, melyben egy „főállásban mentőtiszt"-ként bemutatott nő nyilatkozott az általa ellátott betegekről az Országos Mentőszolgálat székháza és mentőautói előtt forgatott képsorok között.