Alaptörvény-ellenes az erdőtörvény módosítása

Alaptörvény-ellenes az erdőtörvény módosítása

Az Alkotmánybíróság elkaszálta az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 2017. évi módosításának számos elemét, ezért e rendelkezéseket megsemmisítette.

Az alapvető jogok biztosa azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettessel egyetértve, úgy ítélte meg, hogy az erdőtörvény módosítása elsősorban az erdőgazdálkodók érdekeit szolgálja, és a környezetvédelmi szempontok háttérbe.

Az Alkotmánybíróság határozatában úgy fogalmazott, hogy az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdése alapján az állam a jövő nemzedékek mint kedvezményezettek számára egyfajta bizalmi vagyonkezelőként kezeli a rábízott, a nemzet közös örökségébe tartozó természeti és kulturális kincseket, ekként a jelen generációk használati és hasznosítási joga nem korlátlan.

Ezek a jogok csak addig terjedhetnek, ameddig azok sem magukat az önállóan is védelemben részesítendő természeti értékeket, sem pedig a jövő nemzedékek érdekeinek megóvását nem veszélyeztetik.

A Natura 2000 területek védettségének megszüntetése is alaptörvény-ellenes

A Natura 2000 területek olyan mezőgazdasági területek, amelyeken az adott területen élő növény- és állatfajok megóvása érdekében gazdálkodási tevékenység csak jelentős korlátozásokkal, speciális környezet- és természetvédelmi előírások betartásával folytatható. 2017-től kezdődően azonban a jogalkotó a Natura 2000 védelmi rendeltetés fogalmát akként változtatta meg, hogy az ilyen minősítésű erdőterületek jelentős része elveszítette Natura 2000 védelmi rendeltetését, ezáltal az erdő fenntartásának egyetlen célja a gazdasági szempontok maximális érvényesítése lett.

Az Alkotmánybíróság ezért az erdőtörvény 2017. évi módosításának a Natura 2000 erdőterületeket érintő elemeit megsemmisítette. 

Az Alkotmánybíróság szintén alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette az erdőtörvény módosításának azon elemét, amely a védett természeti területen levő erdők esetében lehetővé tette a gazdasági rendeltetés megjelölését.

Nincs több tarvágás

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette továbbá azokat a törvényi rendelkezéseket, amelyek a helyi jelentőségű védett természeti területek védelmi rendeltetésének bejegyzését a korábbi szabály megváltoztatásával immáron az erdőgazdálkodó előzetes beleegyezéséhez kötötték, valamint a hagyásfák és holtfák visszahagyására vonatkozó egyes szabályokat is.

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem ellentétes ugyanakkor az Alaptörvénnyel az erdőtörvény azon módosítása, amely alapján az egyes erdők védelmi rendeltetéseinek sorrendje úgy változott meg, hogy immáron az árvízvédelmi és honvédelmi rendeltetés megelőzi a természetvédelmi rendeltetést.

Az Alkotmánybíróság vizsgálta az erdőtörvény 2017. évi módosításának azon szabályát is, amely az állami tulajdonú erdőkben lényegében általánossá tette a tarvágás lehetőségét. Az Alkotmánybíróság azonban megállapította, hogy a tarvágás rendkívül súlyos és visszafordíthatatlan károkat okoz az ökoszisztémában, mellyel az állami tulajdonú erdők esetében semmilyen alapvető jog vagy alkotmányos érték nem állítható szembe, ekként az alkotmányosan nem igazolható. Ezért az erre vonatkozó rendelkezéseket is megsemmisítette.