Háromezer gyermekáldozatról beszélnek a francia egyházi pedofilügyben

Háromezer gyermekáldozatról beszélnek a francia egyházi pedofilügyben

Legalább háromezer sértettje van a francia katolikus egyházon belüli pedofil ügyeknek 1950 óta a francia püspöki konferencia által a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálásával megbízott független bizottság vezetője szerint.

Az elmúlt hetven évben a szexuális bántalmazások elkövetőinek száma a francia egyházon belül nem kevesebb mint 1500

- jelentette ki szerdán Jean-Marc Sauvé bizottsági elnök, aki korábban az államtanács, a legmagasabb francia közigazgatási és jogi szervezet alelnöke volt.

Kiemelte, hogy ez az első ilyen jellegű becslés Franciaországban. Elárulta azt is, hogy a munka kezdetekor személyes meggyőződése volt, hogy sokkal több áldozata volt a pedofil ügyeknek.

A francia püspöki konferencia azután döntött a független bizottság felállításáról, hogy Lyonban 2016-ban az egyházmegye több tagja, köztük Franciaország akkor egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetője, Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek ellen is rendőrségi vizsgálat indult papi pedofília elhallgatása miatt. Az egyházi vezetőt első fokon elítélték, majd a fellebbviteli bíróság felmentette, de a bíboros visszavonult érseki tisztségétől.

A CIASE rövidítésű 22 tagú független egyházi bizottság vezetésére szándékosan világi embert kért fel az egyház. A testület - amelynek feladata a papok és az egyházi emberek által elkövetett szexuális bántalmazási ügyek kivizsgálása az 1950-es évektől kezdve - tavaly felhívást tette közzé arról, hogy a francia katolikus egyház keresi a szexuális visszaélések áldozatait, akik e-mailben, levélben vagy telefonon jelentkezhettek.

Egy év alatt mintegy 5300 hívás érkezett, de feltételezhetően egy-egy ember többször is jelentkezett. A bizottság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az adatok még nem véglegesek, miután október 31-ig meghosszabbították a jelentkezések időpontját, és az egyházi archívumokban lévő dokumentumok feltárása még folyamatban van, amit az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány miatti általános karantén alatt fel kellett függeszteni.

A CIASE várhatóan 2021 őszére készíti el a végleges jelentését.