Átigazolások - A Chelseaből erősített a Roma, miközben a Milan csatárt igazolna a Real Madridtól

Átigazolások - A Chelseaből erősített a Roma, miközben a Milan csatárt igazolna a Real Madridtól

A londoni Chelsea után az AS Románál folytatja pályafutását a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója, Pedro - a The Athletic értesülése szerint. A Premier League-ben szereplő gárda szélsőjének e hónap végén jár le a szerződése az angol klubnál.

A 32 éves játékos 2015-ben az FC Barcelonától érkezett a Chelsea-hez, amelynek színeiben 201 tétmérkőzésen jutott szóhoz, 43 gól mellett 28 gólpasszt jegyez. A londoniakkal bajnokságot és angol kupát nyert, legnagyobb nemzetközi sikereként pedig Európa-liga-elsőséget is ünnepelhetett velük. A Barcával begyűjtött két spanyol bajnoki címet, s háromszor végzett az élen a katalán együttessel a Bajnokok Ligájában.

A spanyol válogatottban, amellyel 2010-ben világbajnokságot, 2012-ben pedig Eb-t nyert, 65 meccsen szerepelt, és 17-szer volt eredményes.

A német támadó érkezik

Ám nemcsak távozója, de érkezője is van a londoni csapatnak, ugyanis az elmúlt napok sajtóhíreinek megfelelően Timo Werner, az RB Leipzig csatára a Chelsea labdarúgócsapatához igazolt, melyhez júliusban csatlakozik.

A londoni klub előbb beleegyezett, hogy kifizeti a 24 éves támadó 60 millió eurós kivásárlási árát a lipcseieknek, majd ezt követően megegyezett a futballistával is a szerződés részleteiről, szerdán pedig valamennyi érintett hivatalosan megerősítette a klubváltás tényét.

"Boldog vagyok, hogy a Chelsea-hez írhattam alá, nagy büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen nagyszerű csapatnál folytathatom a karrierem"

- áll a csatár közleményében, melyben a Leipzigről sem felejtkezett el.

"Természetesen szeretnék köszönetet mondani az RB Leipzignek, a klubnak és a szurkolóknak ezért a négy csodálatos évért. Örökre a szívemben maradtok."

A játékos a német Bundesliga mostani szezonjának végéig marad Lipcsében, az augusztusi Bajnokok Ligája nyolcas döntőben viszont már nem számíthat rá a magyar válogatott Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató gárda.

Szerb csatár a Milan csapatánál?

Kölcsönvenné a Real Madrid szerb csatárát, Luka Jovicsot az AC Milan együttese. Olasz lapértesülések szerint a Real Madrid is hajlana a váltásra, mert szeretnék, ha több játéklehetőséghez jutna a játékos. A Milan 8 millió eurót fizetne a kölcsönvételért és egy 35 milliós opciós jogot is tenne a szerződésbe.