Telt ház lehet a Fradi-Újpest derbin és a Debrecen-Diósgyőr "keleti rangadón"

Telt ház lehet a Fradi-Újpest derbin és a Debrecen-Diósgyőr "keleti rangadón"

A szurkolók számára a lehető legjobbkor jött a korlátozás feloldása, mivel a szombat esti Ferencváros - Újpest meccset végre nem papírmasé fényképek előtt játssza a két csapat. Igaz ez még akkor is, ha Fradi már megnyerte a bajnokságot, hiszen ezt a mérkőzést várják a legjobban a zöld-fehér és a lila-fehér drukkerek. 

Utóbbiak viszont nem biztos, hogy sokan lesznek mivel tart még az Újpest ultrák bojkottja. Pedig elkelhet majd a biztatás mert annak ellenére, hogy pedig az Újpest jól játszott az előző fordulókban, de még mindig nem dőlhet hátra, mivel csak öt pont választja el a jelenleg kieső helyen álló Debrecentől. 

Attól a Lokitól, amely szintén is rangadót játszik vasárnap este a Nagyerdei stadionban. Nem csak a kiesés okozhat komoly gondokat Kondás Elemér csapatának, hanem a keleti rivális Diósgyőr is, amely még nem mondott le a dobogó harmadik helyéről és az ezzel együtt járó Európa Liga szereplésről.

Az pedig nem is kérdés hogy mindkét meccsen - a tabellán elfoglalt helytől függetlenül - a legnagyobb tét a presztízs. Ennek megfelelően az érdeklődés is jelentős mindkét helyszínen.

Már árulják a jegyeket

A Fradi-pálya jegypénztára csütörtöktől szombatig, tehát még a meccs előtt is 10.00-20.00 óráig lesz nyitva. Jegyek online a meccsjegy.fradi.hu-n rendelhetők. Fontos információ, hogy aki korábban vett már jegyet a derbire és nem kérte a jegy árának visszatérítését, annak semmilyen teendője nincs, belépője érvényes a szombati találkozóra. Azon bérleteseknek sincs teendőjük, akik szintén nem kérték a visszatérítést, így tehát ők is ott lehetnek az Újpest elleni derbin.

Az FTC arra kéri a szurkolókat, hogy fokozottan figyeljenek oda a higiéniai szabályok betartására. A stadion beléptető kapuinál továbbra is ott lesznek a kihelyezett kézfertőtlenítők, amelyeket bárki használhat. 

A mérkőzés este 9-kor kezdődik, de a kapukat már három órával a mérkőzés kezdete előtt megnyitják. Éppen ezért a zöld-fehér klub azt kéri a fradistáktól, hogy a várható nagy érdeklődés miatt érkezzen mindenki a megszokottnál korábban a találkozóra. 

Az Újpest csak 310 jegyet kapott, de a rendőrség által kiemelt biztonsági kockázatú események nyilvánított meccsre, továbbra is körülményes lesz a lila-fehér drukkerek eljutása a Grupama Arénába.

Az Újpestiek egységesen 2.850 forintért vehetik meg a jegyet a vendég szektorba az Újpest FC shopjában hétköznap 11 óra és 19 óra között, illetve online a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.  

A Debrecen-Diósgyőr keleti rangadón is sokan lesznek

Legutóbb hiába játszott jól a Debrecen a MOL Fehérvár (Videoton) ellen, a Loki végül 1-0-ra kikapott, s ezzel nagyon nehéz helyzetbe került a DVSC. A szurkolók ennek megfelelően már várják a vasárnap 21.05-kor kezdődő DVSC-DVTK rangadót. Ez a mérkőzés is az „ősi” rivalizálás jegyében zajlik majd, de a tabellán az utolsó előtti helyen álló Debrecennek élet-halál meccs lesz a vasárnap esti találkozó. 

A belépőket elővételben kedvezményes árakon online, a nagyerdeistadion.hu oldalon és személyesen a DVSC Ajándékboltban lehet megvenni.

A várhatóan nagy számban érkező Diósgyőr drukkerek számára a vendégszektorba szóló belépők online a meccsjegy.mlsz.hu oldalon már megvehetők, személyesen pedig csütörtökön vásárolhatók meg a DVTK Shopban.

Mindkét mérkőzés vendégszurkolóitól azt kérik, hogy a helyszínre szervezett módon érkezzenek! 

A 31. forduló programja:

péntek:
Zalaegerszeg-Budapest Honvéd FC 20.00
szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 16.55
Puskás Akadémia FC-Paksi FC 19.00
Ferencvárosi TC-Újpest FC 21.05
vasárnap:
Kaposvári Rákóczi FC-Kisvárda Master Good FC 19.00
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 21.05

Az NB1 állása:
1. Ferencváros           30 21   7   2  56-23  70 pont - már bajnok
2. MOL Fehérvár FC       30 17   8   5  53-26  59
3. Mezőkövesd Zsóry FC   30 13   8   9  40-28  47
4. Puskás Akadémia FC    30 12  11   7  46-38  47
5. Diósgyőri VTK         30 12   5  13  38-42  41
6. Budapest Honvéd       30 11   8  11  31-38  41
7. ZTE FC                30 10   9  11  47-41  39
8. Újpest FC             30 10   7  13  38-43  37
9. Paksi FC              30 10   7  13  40-47  37
10. Kisvárda Master Good 30 10   5  15  37-41  35
11. Debreceni VSC        30  9   5  16  42-56  32
12. Kaposvári Rákóczi FC 30  4   2  24  24-69  14 - már kiesett