Gulyás: 120-130 ezer ember veszíthette el a munkáját a vírus miatt

Gulyás
MTI/Szigetváry Zsolt

Július közepén lehet kormányzati döntés a nagyrendezvények megtartásáról, amelyre augusztus 15-ig nincs lehetőség - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón.

Ha a járványhelyzet megengedi és a kormány döntése ezt lehetővé teszi, akkor az augusztus 20-ai Szent István-napi rendezvények megtartására már lesz lehetőség - mondta, jelezve, hogy ez a gazdaság újraindításának is része lenne, hiszen a szolgáltató- és zeneipar, valamint a rendezvényszervezés szenvedte el a legnagyobb veszteségeket a koronavírus-járvány miatt.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a munkavállalók számának csökkenésével kapcsolatban a "kevésbé pesszimista" forgatókönyv vált valóra:

120-130 ezer ember veszthette el az állását a vírus miatt.

A kormány célja továbbra is az, hogy annyi munkahelyet sikerüljön teremteni, amennyi a vírus miatt megszűnt - közölte.

Jövőre változnak a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) vonatkozó szabályok - jelentette be Gulyás. Módosító javaslatot nyújtanak be a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz, miszerint ha valaki katázik, akkor hárommillió forint feletti számlák esetén - ha ugyanaz a számlák kibocsátója -, 40 százalékos adót kell fizetni a hárommillió forint feletti részre.

Közölte, a céljuk, hogy a katával történő visszaélések, a bújtatott foglalkoztatás megszűnjön.

Jövő év július elsejétől a csecsemőgondozási díj az első hat hónapban a korábbi jövedelem 100 százaléka lesz, ha valaki gyermeket vállal, az édesanya fizetése nem csökken, hanem nő, mert nem kell tb-t fizetnie.

Lánchíd

A miniszter szerint ők azt szeretnék, ha Budapest felújítaná a hidat, de "az elmúlt fél évben a főváros semmit nem tett a Lánchíd felújításáért". Gulyás leszögezte,

"olyan veszély nincs, hogy a Lánchíd összeomlik, de statikai problémák vannak. Törmelékek lehullhatnak róla, ezt kell elkerülni, hiszen autók és hajók is járnak alatta".

A fővárosi parkolási díjak emelésével nem értenek egyet, szerinte ez semmit nem old meg. Gulyást szembesítették vele, hogy a Pokorni Zoltán vezette XII. kerületben is drágulhat a parkolás, de a miniszter egyértelművé tette, hogy a parkolási díjak további emelését nem támogatja.

Hadházy Ákosék kezdeményezését, mely szerint maguk gyűjtik össze a nemzeti konzultációs íveket, úgy kommentálta, hogy a személyes adatok felhatalmazás nélküli felhasználása jogellenes.

A sajtó szabadságát az állam biztosítja, ezen túl a kormány sajtóügyekbe nem avatkozhat bele 

- mondta az Index körül kialakult helyzetre, Gulyás szerint külföldön sincs olyan sokszínű tájékoztatás, mint Magyarországon.

Az egyetemi modellváltásokra vonatkozó kérdésre, hogy miért jó, ha politikusok is bekerülnek az alapítványok kuratóriumába, úgy válaszolt, hogy szerinte ezek az alapítványok növelik az egyetemek autonómiáját még akkor is, ha a kuratóriumban politikus van.

(MTI/Index)