Életfogytiglani börtönre súlyosították a békásmegyeri óvónőt lelövő férfi büntetését

Életfogytiglani börtönre súlyosították a  békásmegyeri óvónőt lelövő férfi büntetését

A Fővárosi Ítélőtábla, - helyt adva az ügyészi indítványnak - életfogytiglani szabadságvesztésre súlyosította a békásmegyeri óvónőt meggyilkoló férfi L.J. büntetését. A vádlott legkorábban 25 év múlva szabadulhat. A Fővárosi Törvényszék első fokon 20 év börtön kiszabásáról döntött, ezt változtatta most meg az Ítélőtábla.

2018 novemberében az egész ország megdöbbent a szörnyű gyilkosság elkövetésén.

A bíróság szerint a vádlott korábban terrorizálta a családját.

Miután egyik lánya  2014-ben megismerkedett A. Á.-val, még rosszabb lett közöttük a viszony. Az elkövető árulásnak tekintette, amikor lánya a vőlegénye békásmegyeri családjához költözött és nem sokkal később meg is szakították vele a kapcsolatot. A gyilkos A. Á. anyját hibáztatta, mert úgy gondolta, hogy a lánya a nő miatt nem akar már találkozni vele.

Az Ítélőtábla szerint

L.J. a bűntényt előre eltervezte, ami súlyosbító körülménynek számított a per során is.

Sportlövő vizsgát tett, hogy a gyilkossághoz fegyvert szerezhessen magának, majd megfigyelte az áldozat időbeosztását, s így megtudta, hogy reggel fél hat körül indul munkába. 

A vádlott a gyilkosság napján, 2018. november 21-én az áldozat békásmegyeri otthonához hajtott kocsijával majd,

kiszállt az autóból, és a nála lévő pisztollyal háromszor mellkason lőtte az óvónőt aki azonnal életét vesztette.

A vádlott  ezután autójával elhagyta a helyszínt: egy közeli utcában parkolt le, ahol inzulint, morfiumot és több tabletta altatót vett be, vélhetően öngyilkossági szándékkal. A rendőrök eszméletlenül, kezében pisztollyal találtak rá, majd mentők szállították kórházba.

A bíróság szerint a férfi az elkövetés és a tárgyalás idején beszámíthatónak számított. A gyilkosság kiterveltségét ugyan próbálta tagadni, de egy szemtanú leírása, a terep felmérése és a lakásán talált levél is egyértelműen cáfolta, hogy hirtelen felindulásból ölt volna - ebben a levélben ugyanis egyértelműen megfenyegette az óvónőt.