Még nem indultak el az ellenzéki tárgyalások, de igény volna rá

Egyelőre inkább politikusok közötti beszélgetéseknél tartanak az ellenzéki egyeztetések a 2022-es országgyűlési választásokon való indulás formájáról, és jelenleg a pártok elképzelései is nagyban különböznek egymástól.

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában ugyan arról beszélt, hogy

már hónapok óta tartanak informális tárgyalások az ellenzéki pártok között,

és a cél a közös lista, ez erős túlzásnak tűnik.

Már csak azért is, mert egy nappal azelőtt, szerdán Tóth Bertalan szocialista pártelnök éppen azt szorgalmazta, hogy már a nyáron kezdődjenek meg az ellenzéki egyeztetések. A politikus sajtótájékoztatón szögezte le, az MSZP készen áll, olyannyira, hogy elkészítette Újjáépítés című programját is.

A pártelnök-frakcióvezető hangsúlyozta, az egyeztetéseken meg kell vitatni azt, hogy az ellenzék hogyan képzeli az új köztársaságot, továbbá azt, hogy mind a 106 egyéni választókerületben legyen előválasztás,

hogy a miniszterelnök-jelöltről előválasztáson döntsenek és hogy egy közös listát állítsanak az ellenzéki pártok.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője azonban ennyire nem volt határozott. Az Alfahír kérdésére úgy fogalmazott, hogy

"az ellenzéki politikusok sokat és sokszor beszélgetnek arról, hogyan kell legyőzni Orbán Viktort".

Egyébként a Párbeszéd álláspontja világos: az alapfeltételek megteremtése mellett az emberek kezébe kell adni a döntést előválasztással - közölte.

Szerinte az előválasztás, és nem a füstös szobákban meghozott döntések tudják legitimálni a jelölteket, akiknek így meg kell mérkőzni egymással, sőt, a Párbeszéd azt szeretné, hogy akár a közös listára is az emberek válasszák meg a politikusokat.

"Beszélgetések mindig vannak, nekem arról nincsen információm, hogy a tárgyalások elindultak már"

- fogalmazott a politikus.

Szilágyi György is leszögezte érdeklődésünkre, hogy pártja számára a legfontosabb a NER leváltása,

ehhez pedig szavazatmaximalizálásra van szükség, és emiatt gondolják úgy a Jobbikban, hogy a két lista a megfelelő választás,

 miközben a 106 egyéni körzetben egy az egyben kell indulni a NER-rel szemben.

A Jobbik szóvivője közölte, a párt bármikor hajlandó leülni, és megkezdeni a tárgyalásokat, és álláspontjuk szerint az lenne a legjobb, ha azokon mindenki részt venne. Egyeztetések folyamatosan zajlanak politikusok között, de hivatalos tárgyalás, ahol a pártok részt vennének, nem volt - mondta a politikus.

Szilágyi György szerint minél gyorsabban tisztázni kellene az olyan fontos kérdéseket, mint az egyéni választókerületekben való indulás koordinálása, az egylista/kétlista állítása, a miniszterelnök-jelölt kiválasztása, valamint az előválasztások szervezése.

Ugyanakkor ennek nem a nyilvánosság előtt kell zajlania: nem a sajtón keresztül kellene ezt letárgyalni,

"hanem le kellene ülni végre normálisan, egymással szemben az asztalhoz",

ha mindenkinek az az érdeke, hogy a NER-t leváltsuk - fogalmazott a politikus.