Már ott tartunk, hogy egy DK-s szerint Hitler joggal lett a Time magazin Év embere

Már ott tartunk, hogy egy DK-s szerint Hitler joggal lett a Time magazin Év embere

„'36-ban vagy '37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejetett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után. Aztán ami utána történt, az már nem igazán fér ebbe a képbe bele.”

- fogalmazott László Imre, a Demokratikus Koalíció újbudai polgármestere a csütörtöki testületi ülésen.

Adolf Hitlert a Time magazin valóban az Év emberének választotta, igaz, valójában 1939-ben került címlapra az 1938-as év díjazottjaként.

A polgármester később azzal védekezett, hogy „senki nem gondolhatja komolyan, hogy Adolf Hitlert mentegette”, hiszen ő maga is zsidó családból származik, a nagyszülei, három nagybátyja és két nagynénje Auschwitzban haltak meg.

„Éppen arra hoztam őt példaként egy közterület átnevezésére vonatkozó indítvány kapcsán, hogy minden történelmi személy munkásságát csak egyben, egészben lehet nézni.” – fogalmazott.

A baloldali pártoknál szerencsétlen politikai eseményekből több is zajlott a közelmúltban: az MSZP egy olyan embert futtatott a médiában, aki magát mentőként bemutatva a kormányzati intézkedésekkel összefüggésbe hozható halálesetekről beszélt, ám kiderült, hogy az illető csak eljátszotta szerepét.

Májusban pedig a szintén szocialista Gurmai Zita országgyűlési képviselő szaladt el a Hír TV stábja elől, mi több, zavarában egy italboltban keresett menedéket ahelyett, hogy felkészült politikusként csuklóból lerázza az egyébként elég butácska kérdést feltevő kormánypárti csatorna munkatársait.