Kiesett a Debrecen, pályára futottak a szurkolók

Kiesett a Debrecen, pályára futottak a szurkolók

A Debrecen kiesett a labdarúgó-bajnokság élvonalából, miután az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában 1-1-es döntetlent játszott a vendég Pakssal, amely ezzel bennmaradt.

A Debrecen mezőnyfölényével telt a találkozó első negyedórája, a Paks jól szervezett védelmével szemben azonban komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani a hazaiak. A vendégek aztán teljesen váratlanul vezetést szereztek, és a folytatásban magabiztosan őrizték előnyüket, kontratámadásaikkal pedig többször is zavart okoztak a Loki védelmében.    

A szünet után is a DVSC birtokolta többet a labdát, mezőnyfölénye azonban helyzetekben nem nyilvánult meg. A hazai esélyeket egy óriási kapushiba hozta vissza, a menteni igyekvő Rácz ugyanis nem találta el a labdát, Trujic pedig az üres kapuba gurított. A bennmaradáshoz a Debrecennek még egy gólt szereznie kellett volna. A hajrában mindent egy lapra feltéve rohamozott is a házigazda, de  Ferenczi lövése - már a hosszabbításban - a felső lécről a gólvonalra pattant, így maradt a döntetlen.
    
A lefújás után az elkeseredett debreceni szurkolók a pályára rohantak, és számon kérték a játékosokon a gyenge teljesítményt, többüket meglökték és megpróbálták lerángatni róluk a mezt.  
    
A volt válogatott, debreceni Tőzsér Dániel pályafutása utolsó meccsét játszotta.