Koronavírus-fertőzött volt Bálint gazda

Bálint gazda

Bálint György özvegyények egy közeli hozzátartozója a Blikknek megerősítette: a 100 éves korában elhunyt kertészmérnök, Pulitzer-díjas újságíró, az Ablak című tévéműsor szakértője koronavírus-fertőzött volt. 

A hozzátartozó elmondta: négy napig a siófoki kórházban kezelték Bálint gazdát, a harmadikon csináltak koronavírustesztet, amely negatív lett. Ezután került a főváros közeli intézménybe, ahol pár nap után szintén volt egy negatív teszteredménye. Ám a kétoldali tüdőgyulladás miatt újabbat csináltak, ami már kimutatta a vírust, de mire az eredmény elkészült, a beteg elhunyt, vagyis néhány nappal korábban fertőződhetett meg.

Bálint gazda 100 éve

Torma Mária:Mindenkor) Óriási veszteség érte a magyar földet, fát, növényt szerető embereket, akik Bálint gazdától tanulták meg művelni kertjeiket, kicsiny vagy nagyobb földjeiket. 2020. június huszonegyedikén este, alig öt héttel százegyedik születésnapja előtt, elhunyt Bálint György, volt agrár-szakújságíró, parlamenti képviselő.

A család értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen Gyuri bácsi a vírusveszély első perceitől kórházba szállításáig önkéntes karanténban élt, kora miatt vigyázott rá a família. Erről a Blikknek márciusban Bálint gazda nyilatkozott. Tele volt energiával, naponta a számítógépéhez ülve válaszolt a levelekre, és metszette kertjében a szőlőt.

Bálint György temetése nyilvános lesz, július 14-én 11 órakor a Fiumei úti sírkertben helyezik örök nyugalomra az ország legkedveltebb kertészét.