Egy kutatás szerint a fővárosiak 82 százaléka tart attól, hogy augusztus 20. miatt újra berobbanhat a járvány

Egy kutatás szerint a fővárosiak 82 százaléka tart attól, hogy augusztus 20. miatt újra berobbanhat a járvány

A Publicus Intézet Népszava számára készült reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 66 százaléka úgy gondolja, hogy felelőtlenül szervez a kormány tömegrendezvényt augusztus 20-ára, mert ez újra aktivizálhatja a járványt.

A kormányparti szavazók fele is tart ettől, a fővárosiak körében ez az arány 82 százalék. Ugyanennyien gondolják azt, hogy a pár napos államalapítási fesztivál maximum a belföldi turizmusnak segít, a külföldieket nem hozza vissza, ezzel egyetért a fideszes válaszadók 77 százaléka is.

A Népszava azt írja, hogy a megkérdezettek 75 százaléka sokallja a rendezvényre szánt összeget, az MSZP-Párbeszéd, a DK, a Momentum és a Jobbik szavazói 78-91 százalékos arányban utasították el ezt a költekezést, de még a kormánypártiaknak is csak a fele örül annak, hogy ilyen nagyszabású lesz az ünnepség.

Több mint hatmilliárd forintba kerül majd a háromnapos Szent István-fesztivál

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH), valamint a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Zrt. által kötött szerződésből kiderül, a háromnapos Szent István-fesztivál idén nettó 6 milliárd 575 millió forintba kerülhet. Ráadásul ebben a tűzijáték ára nincs benne: a látványosság szervezésre kiírt közbeszerzési eljárás jelenleg ajánlattételi szakaszban van - derül ki a 24.hu cikkéből.

A Publicus a Lánchíd ügyére is rákérdezett, 61 százalék szerint a felújítást a kormánynak és a fővárosnak közösen kellene megoldania, ezzel a fideszesek fele is egyetért.