Egy látogató szeme láttára ölte meg a tigris a gondozót az állatkertben

Egy látogató szeme láttára ölte meg a tigris a gondozót az állatkertben

Halálos tigristámadás ért egy állatgondozót a zürichi állatkertben. Az 55 éves nőt a szibériai tigrisek ketrecében marta halálra az egyik példány.

Az állatgondozót szombaton kora délután egy látogató szeme láttára támadta meg egy tigris.

A szemtanú riasztotta a személyzetet, amely a gondozónő segítségére sietett. Az Irina nevű tigris azonban addigra már halálos sebeket ejtett a nőn, akin a mentők sem tudtak segíteni.

A zürichi rendőrség szóvivője elmondta, hogy vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, miért volt a gondozónő a tigrisketrecben akkor, amikor a vadállat is bent tartózkodott.

A tigris 2015-ben született a dániai Odense állatkertjében, és egy éve érkezett a zürichi állatkertbe.

Az állatkert igazgatója, Severin Dressen, aki együttérzését fejezte ki az elhunyt hozzátartozóival, és elmondta, hogy a gondozónő régóta dolgozott náluk. Mint hozzátette: a tragédia szemtanúinak és az elhunyt kollégáinak pszichológiai támogatást nyújtanak.

A koronavírus-járvány után csak éppen a közelmúltban újra megnyílt állatkert a haláleset miatt vasárnap ismért zárva maradt.

(MTI)