Megalázó: fejenként ezer, azaz 1 ezer forinttal jutalmazta meg a Klik a veszprémi tanárokat

Megalázó: fejenként ezer, azaz 1 ezer forinttal jutalmazta meg a Klik a veszprémi tanárokat

Fejenként kerek ezer forinttal honorálta pedagógusai egy jelentősebb csoportját a veszprémi tankerület pedagógusnap alkalmából – írja a Magyar Narancs.

Az alap- és középfokú oktatási intézményeket fenntartó állami szervezet veszprémi tankerületi központja így az egyik középiskola hatvanfős tantestületére 60 ezer forintot szánt.

Az intézményvezető azonban résen volt, és nem az ezrest osztotta ki, hanem

vett belőlük fejenként egy darab 2020-as zsebnaptárat. Júniusban.

A naptár mellé járt az emberi erőforrások miniszterének buzdító levele is, amelyben megköszönte fáradhatatlan munkájukat, amint példaképként állnak a gyerekek előtt, kudarcból előnyt kovácsolnak és kiállnak magukért – írja a lap.

„Egy jó pedagógus nem csak tanár, hanem példakép, barát, pszichológus is, aki megmutatja gyermekeinknek, hogyan kell kiállniuk önmagukért, küzdeni másokért és a kudarcokból előnyt kovácsolni. Önök tehát nem szakmát, hanem hivatást választottak. Fáradozásaik éppen ezért különös megbecsülést érdemelnek… Köszönöm Önöknek, hogy a koronavírus-járvány idején kitartóan, alázattal teljesítik küldetésüket a magyar oktatásért, a magyar ifjúságért”

– írta Kásler Miklós, az Európai Unió magyarországi tanárai pedig zsebre vágták a kevesebb mint 3 eurós jutalmukból vett, félig lejárt naptárat.

Nem vicc: a Magyar Nemzet szerint enyhítheti az iskolaőrség a tanárhiányt

Mint ismert, az elmúlt 10 év kormányzati teljesítményének egyik legszomorúbb bizonyítványa, hogy a magyar közoktatás intézményeiben iskolaőrséget, azaz akár fizikai erőszakot kell bevetni a diákok és a pedagógusok védelme érdekében. Külön jelzésértékkel bír, hogy még Orbán Viktor miniszterelnök sem tagadta le az Országgyűlés előtt, "az állapotok elvadultak", a mélyszegénységben élők helyzetével, és a romaintegrációval nem tudott mit kezdeni a kormánya az elmúlt évtizedben.