12 kormánytisztviselőt vett őrizetbe a rendőrség a Mozaik utcai műszaki állomás ügyében

12 kormánytisztviselőt vett őrizetbe a rendőrség a Mozaik utcai műszaki állomás ügyében

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. Az ügyben 20 embert gyanúsítottak meg - közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre közleményében nem nevezte meg a Mozaik utcai vizsgaállomást, ugyanakkor 

kedden Budapest Főváros Kormányhivatala jelezte, hogy ügyészségi vizsgálatot kezdeményeztek a vizsgaállomáson tapasztalt visszaélések gyanúja miatt és a nyomozóhatóság el is rendelte a nyomozást az ügyben.

- olvasható Keresztes Imre főügyész közleményében.

Ennek eredményeként az ügyészség 12 kormánytisztviselő őrizetét rendelte el, és 11 személy esetében indítványozott további kényszerintézkedést. A letartóztatásokról a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája várhatóan szerdán és csütörtökön dönt 

A főügyész szerdán megerősítette: a nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése érdekében kedden eredményes motozásokat, kutatásokat, gyanúsítotti kihallgatásokat hajtott végre. A gyanú szerint 2020 januárját megelőzően 

a közúti közlekedésben részt vevő járművek műszaki vizsgáztatását végző kormány-tisztviselők és kormányzati ügykezelők több gépjármű kereskedelemmel foglalkozó személlyel abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el gépjárművek műszaki vizsgáztatásával összefüggésben

- írta Keresztes Imre.

A főügyész szerint a korrupciós kapcsolatrendszerben érintett kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők - a hivatalos ügyintézési díjon túl - a gépjármű kategóriájától és a szabálytalanság mértékétől függően fogadtak el vesztegetési pénzt a kereskedőktől a soron kívüli vizsgáztatásáért, vagy a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok figyelmen kívül hagyásáért. Így naponta több tízezer, vagy nem ritkán akár százezer forinttal gazdagodtak. 

A kutatások során jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le és több ingatlant, gépkocsit, valamint bankszámlát zároltak, összesen megközelítőleg 250 millió forint értékben.