A koronavírus után a nyugdíjas orvosok harmada nem tért vissza

A koronavírus után a nyugdíjas orvosok harmada nem tért vissza

Az idősebb orvosokat kibillentette a járvány a régi kerékvágásból, ugyanis nagyjából a harmaduk az egészségpolitika bizonytalankodása miatt még vissza sem tért a gyógyításba - írja a Népszava.

Kérdésessé vált, hogy azok akik kihagyták néhány hónapot végül nem döntenek-e úgy, hogy végleg felhagynak a hivatásukkal. A Népszava szerint a közösségi portálokon egre több a betegpanasz, ugyanis hiába próbálnak a vészhelyzet alatt lemondott vizsgálatokra újabb időpontot szerezni, gyakran a telefont sem veszik fel a szakrendelőkben.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adatai szerint

a praktizáló gyógyítók harmada 60 év feletti, és az elmúlt hetek tapasztalatai szerint közülük minden harmadik nem ment vissza korábbi állásába dolgozni.

Mint ismert, még márciusban megtiltották a 65 év feletti dolgozóknak, hogy olyan tevékenységet végezzenek, amely során közvetlenül találkozhatnak a páciensekkel. Ám hamar olyan probléma merült fel, amely miatt egy áprilisi utasítás szerint már az intézmények ismét foglalkoztathatták az idősebb egészségügyi dolgozóikat, ha egyébként nem tudták megszervezni az ellátást és az érintettek önként vállalták, hogy visszatérnek a közvetlen gyógyításba.

Egy a Népszavának nyilatkozó orvosnak, akkor ment el a kedve az egésztől, amikor a járvány alatt jóval kevesebb pénzt kapott, mint ugyanannyi munkáért korábban. Ő egyébként 150-200 ezer forintot kap az intézménytől, ám amikor a másodvonalba kényszerült, és csak telefonon konzultálhatott a betegekkel, ugyanazért a munkáért 15 ezer forintot utalt neki a szolgáltató.

Nemcsak a szakrendeléseken, de a háziorvosi praxisokban is egyre kevesebb a gyógyító. Vannak olyan területek, ahol a fiatalabbakra nagyon nagy teher hárul, például Fóton a hét háziorvosból csak kettő 65 év alatti, így a sajátjuk mellett öt praxist segítettek ki.

Egy belvárosi szakrendelőben például, azért sem veszik fel a hívásokat, mert nincs, aki képes lenne az összeset fogadni. Az orvosok egy része még mindig távkonzultációval, telefonon rendel és csak azokat fogadja, akiknél elkerülhetetlen a személyes vizit.