Nagymamáknak mutogatta magát egy 25 éves miskolci szatír

Nagymamáknak mutogatta magát egy 25 éves miskolci szatír

A helyi bíróság elrendelte egy huszonöt éves férfi letartóztatását, aki Miskolcon nemi vágyának kielégítése céljából, szeméremsértő módon nőknek mutogatta magát - írja az ügyészég honlapja.

Közleményük szerint a férfi 2020. június végén több alkalommal, Miskolc különböző pontjain lévő társasházak liftjeiben illetve egy ízben a nyílt utcán is nyolcvan év körüli nőket szemelt ki magának és gondosan ügyelt arra, hogy tettét a sértetteken kívül más ne lássa.

A nyomozó hatóság a büntetett előéletű férfit – akit korábban többek között már ugyanilyen bűncselekmények miatt is elítélt a bíróság – szeméremsértés vétsége miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

A Miskolci Járásbíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően állapította meg, hogy a gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés és az idős sértettek befolyásolásán keresztül a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért egy hónapra elrendelte a letartóztatását.