Ma választanak köztársasági elnököt Lengyelországban

Ma választanak köztársasági elnököt Lengyelországban

Lengyelországban közel 30 millió választásra jogosult állampolgárt várnak vasárnap az urnákhoz, hogy megválasszák az államfőt.

A legfőbb közjogi méltóság betöltéséért a június 28-i első fordulóban legtöbb szavazatot szerzett Andrzej Duda hivatalban lévő államfő, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, valamint a második helyen végzett Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a liberális Polgári Platform jelölje indult. Az első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, míg Trzaskowskit a szavazók 30,5 százaléka támogatta.

A második fordulóban várhatóan szoros lesz a mezőny, a két 48 éves politikus ugyanis kilenc másik jelöltet szorított ki a versenyből, és számíthatnak az ő támogatóik szavazatára is.

A legutolsó közvélemény-kutatások szerint Rafal Trzaskowski a szavazatok 45-47,5, Andrzej Duda pedig a voksok 44-47,3 százalékára számíthat, vagyis a szavazás kimenetele gyakorlatilag megjósolhatatlan.

Az urnákat este kilenckor zárják, utána várhatóan közzéteszik a szavazóhelyiségből távozók megkérdezésével készült exit poll felmérések eredményeit.

(MTI)