Szúnyogirtás lesz 90 ezer hektáron

Szúnyogirtás lesz 90 ezer hektáron

A következő napokban 11 térség csaknem 500 településén, több mint 90 ezer hektáron folytatódik az országos szúnyogirtás – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese hétfőn az MTI-t. Ez azt jelenti, hogy a főváros nyolc kerületében, valamint Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyében, a Csepel-sziget környékén, illetve Csorna, a Dunakanyar, Szekszárd és Szolnok térségében kerül sor gyérítésre – közölte Dóka Imre.

A beavatkozások részletes programja megtalálható a katasztrófavédelem honlapján – tette hozzá.

Mint elmondta: a júniusi csapadékos időjárás miatt szinte mindenütt tömegesen vannak jelen a szúnyogok.  A középső és nyugati országrészben a lárvatenyészőhelyek mérete csökkent, azonban a Tiszán levonult kisebb áradást követően a folyó mentén továbbra is jelentős területeken képesek szaporodni, ezért ott elhúzódó ártalomra kell számítani – ismertette.

A kifejlett szúnyogok, amennyiben a környezeti feltételek megfelelőek számukra, négy-hat hétig maradnak életben

– fűzte hozzá.

A szakemberek – folytatta – az összefüggő, nagy kiterjedésű tenyészőhelyekre a következő napokban légi úton juttatják ki a lárvák elleni biológiai irtószert. A baktérium által termelt speciális fehérje az alkalmazott dózisban csak a szúnyoglárvákra hat, így közvetlenül a vízi élőhelyeken alkalmazható.

Ugyanakkor

azokon a településeken, amelyeken már megjelentek a kifejlett szúnyogok, földi járműre rögzített úgynevezett melegködképző vagy permetezőberendezések segítségével irtják a vérszívókat

– sorolta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakosság is sokat tehet a szúnyogártalom csökkentése érdekében. Példaként mondta, hogy egy vízzel teli virágcserépben, madáritatóban százszámra képesek megjelenni a csípőszúnyogok lárvái, amelyek a jelenlegi meleg időben akár egy hét alatt kifejlődhetnek.

A ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján olvasható tájékoztató – mondta a szóvivőhelyettes.

(MTI)