Szexuálisan bántalmazta egy pár 2-6 éves (!) gyermekeit

Szexuálisan bántalmazta egy pár 2-6 éves (!) gyermekeit

Őrizetbe vett a rendőrség egy nőt és egy férfit, akik négy kiskorú – a bűncselekmény idején 6, 4, 3 és 2 éves – gyermeküket szexuálisan bántalmazták Kerepesen – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

A 27 éves anya és a 30 éves apa 2017 nyarán

szinte napi rendszerességgel szexuális cselekményre kényszerítette a gyerekeket,

miközben az apai nagyanya a cselekmények folytatására biztatta őket. Ha a gyerekek nem akarták azt csinálni, amit a szülők mondtak, erőszakkal, testi fenyítéssel bírták rá őket. Előfordult olyan is, hogy a gyermekek szem- és fültanúi voltak szüleik szexuális együttlétének – írták.

Ismertették:

többször arra kényszerítették gyermekeiket, hogy alig egy hónapos testvérüket magukkal vigyék, és egy kistarcsai élelmiszer áruház előtt kolduljanak,

arra hivatkozva, hogy betegek.

A gyerekeket kiemelték a családból és nevelőszülőkhöz kerültek. A pszichológus szakértő véleménye szerint valószínűsíthető a gyerekek korábbi bántalmazása – tették hozzá.

A rendőrök hétfő reggel mentek ki a családhoz, a szülőket nem találták otthon, az 57 éves nagymamát viszont előállították. A szülők önként jelentkeztek, amikor megtudták, hogy a rendőrök keresik őket.

A rendőrség a szülők ellen szexuális erőszak, szexuális visszaélés, valamint kiskorú veszélyeztetése, a nagyszülő ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Mindhárman tagadták a bűncselekmény elkövetését, a férfi és az anyja panaszt is tett a gyanúsítás ellen. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, kezdeményezik letartóztatásukat – áll a közleményben.

(MTI)