Az oroszok olyan törvényt fogadtak el, amely révén még külföldieket is megbüntethetnének, ha sértik Oroszország területi egységét

Az oroszok olyan törvényt fogadtak el, amely révén még külföldieket is megbüntethetnének, ha sértik Oroszország területi egységét

Megszavazta első olvasatban az orosz parlament alsóháza kedden azt a törvénymódosítás-tervezetet, amely szélsőséges cselekedetté minősíti az ország területi épségének megbontása melletti állásfoglalást és a terület egy részének elidegenítését.

A változtatás alapja az a frissen elfogadott alkotmánymódosítás, amely megtiltja az orosz területek elidegenítése érdekében tett felszólításokat és elkövetett cselekedeteket. A tervezet nem terjed ki a szomszédos államokkal közös határ delimitációjára (kiigazítására), demarkációjára (kijelölésére), redemarkációjára (átjelölésére).

Az alkotmánymódosítás alapján módosítani fogják a közigazgatási és a büntető törvénykönyvet is. Az utóbbi értelmében a tervek szerint a területi épség megsértése 6-tól 10 évig terjedő szabadságvesztéssel lesz sújtható.

Vjacseszlav Vologyin házelnök közölte, hogy a módosítás elfogadása után Oroszországnak módjában lesz követelni azoknak a külföldi állampolgároknak a kiadatását, akik a területi épségének megbontására szólítanak fel, legyenek akár ukránok, baltiak vagy amerikaiak .

"Sok forró fej talán lehűl majd, ha elfogadjuk ennek a törvénynek a normatíváit, és megértik, hogy szigorú a büntetés. Ez különösen ukrán kollégáinkra vonatkozik"

- mondta.

"A Krímre vonatkozó kijelentéseik szigorú büntetést vonnak maguk után az Oroszországi Föderáció törvényei szerint. Követelni tudjuk a kiadatásukat az országunkba"

- tette hozzá.

Vologyin szerint a módosítást még a törvényhozás jelenlegi ülésszakában meg fogják szavazni mindhárom olvasatában.

(MTI)