Lemondott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője

Lemondott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője

Nem hirtelen elgondolásból, hanem hosszas átgondolás után bejelentette lemondását Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánynak (OV) elnöke. A szervezet honlapján közölt levelében azt írja, a rengeteg harc és összetett feladat kimerítette, felőrölte, ezért a legjobb megoldásnak azt látja, ha most hátralép. Szűcs az OV tagja marad, feladatait átmenetileg az OV elnökhelyettese, Komjáthy Anna veszi át.

Szűcs szerint a PDSZ tagsága megerősödött, markánsabban és határozottabban vannak jelen a közéletben, mint eddig. A legnagyobb sikernek azt tartja, hogy sokan léptek be a szervezetbe, mint írja:

Csak az elmúlt fél évben többen léptek be szervezetünkbe, mint az elmúlt időszak legsikeresebb éveiben.

Ugyanakkor csalódásként értékeli, hogy az oktatási dolgozók közössége még mindig nem teszi meg saját magáért a legalapvetőbb lépést, a csatlakozást.

Az elmúlt fél évben legalább háromszor annyi emberen segített jogi szolgálatunk, mint amennyien beléptek a szervezetünkbe.

– írja Szűcs, hozzátéve, ez felőröli azokat, akik munkájukat, energiájukat ölik abba az ügybe, amiben hisznek. Megjegyzi, a közös felelősségvállalásban van még hova fejlődniük.

Márpedig egy olyan helyzetben, ahol az egyébként is munkavállaló- és szakszervezet-ellenes hatalom szakmai vitákban is a félretájékoztatás, a porhintés eszközeihez nyúl, ahol a hatalom közpénzből épített mozgástere összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az érdekképviseleteké, ahol a hatalom nem habozik a legdurvább és legetikátlanabb eszközökhöz sem nyúlni az egyes intézkedéseivel kritikus szakértői közösség ellen, ott a közös felelősségvállalás alapvető érdek. Ez az, amit máig nem sikerült tudatosítanunk

– véli levelében a lemondott vezető.