Ötödével esett vissza az építőipar

Ötödével esett vissza az építőipar

2020 májusában az építőipar termelése 20,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – írja a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatója. Ebből épületek esetében 24, egyéb építményeknél pedig 15,6 százalékos a visszaesés.

Az év első öt hónapjának összesítése alapján is jelentős a visszaesés: az építőipar termelési volumene 5,6 százalékkal marad el 2019. január-májusi időszak mértékétől.

A megkötött új szerződések volumene 7,4 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 47,6 százalékkal haladta meg az előző évi, alacsony bázist, míg az egyéb építmények építésére vonatkozóké 29,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Elemzői értékelések

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában azt emelte ki, hogy a márciustól életbe lépett korlátozások az építőipart alapvetően kevésbé érintenék más iparágakhoz képest, ahogy ez látszott is a leállások első két hónapjában. Májusban viszont már elérte ezt az iparágat is a vírushatás, de egy havi adatból nem érdemes messzemenő következtetés levonni, kiváltképp egy jellemzően igen volatilis kibocsátást produkáló iparág esetében.

A júniusi szám ebből a szempontból kiemelt fontosságú lesz, hogy a hónapban már jelentősen enyhülő korlátozások fényében milyen visszapattanást tud mutatni az iparág. A jelenlegi rendelésállományok alapján továbbra sem látszik probléma az ágazat kilátásait illetően, csökkenés az egyéb építményeknél látszik az uniós források kifutásával párhuzamosan, de pont ez az alág lehet ahol a kormányzat a következő időszakban gazdaságélénkítési céllal új beruházásokat indíthat a kereslet stabilizálása érdekében. Ha hosszabb távon nem történne meg a várakozásoknak megfelelő V-alakú, rapid helyreállás, akkor keresleti oldalról érheti majd negatív hatás az iparágat a vásárlóerő elhúzódó csökkenése miatt, ami elsősorban a magánépítkezéseket és a felújításokat húzhatja vissza. A jóval jelentősebb volument képviselő üzleti és ipari beruházások továbbra is az eredeti menetrend szerint zajlanak és hosszan elhúzódó válság nélkül ebben nem is várható érdemi változás.

Regős Gábort, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetőjét meglepte az építőipar teljesítményének májusi jelentős zuhanása, annál is inkább, mivel  áprilisban a járványügyi korlátozások ellenére is csak minimális mértékben csökkent az ágazat teljesítménye.  A májusi visszaeséshez szerinte több tényező is hozzájárulhatott, mint például a külföldi vendégmunkások hiánya, illetve a járvánnyal kapcsolatos előírások miatt a munkák átszervezésével kapcsolatos kötelezettségek. Ugyanakkor jelentős lehetett a keresleti oldali hatás is: több beruházó a járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt lassíthatta vagy leállíthatta beruházását.

A következő hónapokban a korlátozások szerepe csökken – kivéve, ha egy erősebb második hullám érkezik – ám a keresleti oldal helyreállása kérdéses. Ezt elősegítheti  a rozsdaövezetekre vonatkozó kedvezményes áfakulcs, illetve a kormányzat beruházásösztönző programja, ám kérdés, hogy a kedvezményes áfakulcs szélesebb körű kiterjesztése nem segíthetné-e jobban a gazdaság újraindítását, illetve a családok helyzetének javulását – vetette fel Regős Gábor.

Az előző hónapokban  még mérsékelt visszaesés után Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője számított a májusi csökkenésre, amikor már markánsan megjelent a járványhatás. A rendelésállományok alakulása alapján a  következő időszakában negatív tartományban maradhat a szektor. Az adatokból az látszik, hogy az épületépítések adhatnak támaszt az ágazatnak. Ám a számokat érdemes óvatosan kezelni, a megrendelések ugyanis 6-12 hónapos időtávon jelenhetnek csak meg a termelésben és a járvány miatti bizonytalan helyzetben, a beruházók elhalaszthatnak egyes építkezéseket. Az év második felében az építőipar teljesítménye egyrészt attól függ, hogy a járvány alatt leállított beruházások közül mennyi indulhat újra. Másrészt a foglalkoztatottság alakulása is lényeges tényező: feltehetően a második negyedévben visszaesett az építőiparban dolgozók száma, a csökkenés mértékétől is függ, hogy az év második felében milyen ütemben tud visszapattanni a termelés – tette hozzá Németh Dávid.

Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója az MTI-hez eljuttatott kommentárjában azt emelte ki, hogy az építőipar más iparágakhoz képest lényegében mégis ellenállónak bizonyult, bár itt is érezhetők a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai, hiszen az ellátási láncok szakadozása és a külföldi építőipari munkások hazautazása átmenetileg fennakadásokat okozott. A visszaesés egy korábban nagyon magas termelési bázisról következett be. Magyarországon az ingatlanfejlesztések továbbra is hozzájárulnak a gazdaság ellenállóképességének növeléséhez. Nem álltak le a prémium irodaházfejlesztések sem, mivel a bérlők továbbra is keresik a minőségi irodahelyeket. Az egészségügyi krízist követő új korszakban az alapvető döntési kritériumok részévé válik az egészséges, biztonságos és emberközpontú munkakörnyezet.