Gazdasági elemzők 370 forintos euróra számítanak 2021 végére

Gazdasági elemzők 370 forintos euróra számítanak 2021 végére

Az eddigi 335-ről 370-re módosította 2021 végi euró-forint árfolyamvárakozását a Commerzbank, azaz a magyar deviza gyengülésére számítanak jövőre is és akár új történelmi mélypont is jöhet a forint szempontjából - írja a Portolio.hu. 

A Commerzbank elemzése szerint az elmúlt 2 hónapban a koronavírus-járvány enyhülésével és a javuló piaci hangulattal a forint is képes volt erősödni, azonban ez a tendencia megfordult azok után, hogy június végén az MNB váratlanul kamatot vágott és további lazítást helyezett kilátásba.

Mindez ráadásul egyszerre ez történt Nagy Márton alelnök távozásával, ami azt a vélekedést erősíti a piacon, hogy

a jegybank azt a kamatcsökkentést hajtotta végre, amit a korábbi alelnök nem akart.

Tatha Ghose, a német bank elemzője szerint Nagy Márton távozásával az eddiginél is lazább lehet az MNB monetáris politikája és tartózkodhatnak a kamatemeléstől, bármi is történik, akár ha az infláció a cél fölé emelkedik is.

A bank elemzésében arra számít, hogy 2021 közepéig a jelenlegi 350-355-ös szinten maradhat az euró-forint árfolyam, majd a jövő év második felében jöhet egy újabb gyengülő hullám, ami aztán akár a 370-es történelmi csúcsig is elrepítheti az év végére a magyar fizetőeszközt.

Ghose szerint jelenleg a legnagyobb kérdés, hogy Nagy Márton távozásával a jegybank hajlandó lesz-e szigorítani, amikor majd eljön az ideje, ez a teszt 2021-ben jöhet.

Azzal, hogy a forint egyre gyengébb, két dolog történik: a magyarok pénze, fizetése, nyugdíja egyre kevesebbet ér, a nyugati multiknak viszont még olcsóbb a magyar munkaerőt foglalkoztatni. Vagyis a forint tudatos gyengítése mögött megint a nyugati multik kiszolgálása áll

– reagált a hírre Jakab Péter, a Jobbik elnöke az Alfahír kérdésére.

A vezető ellenzéki politikus szerint ez az ára annak, hogy Orbán Viktor szabadon vívhassa „nyugatellenes látványszabadságharcát” immár évek óta.

„A forintválságra tehát egyértelműen a miniszterelnök-csere a megoldás, ahogy azt Orbán Viktor 2008-ban mondta, akkor, amikor egy euró még nem 370, hanem 270 forintba került”

- fogalmazott Jakab Péter.