A szlovákoknak is megvan a maguk Schmitt-ügye

A szlovákoknak is megvan a maguk Schmitt-ügye

A szlovák parlament elnökét és az oktatásügyi minisztert az elmúlt napokban ért plágiumvádak után, ugyancsak diplomamunkája miatt csütörtökön plágiumgyanúba keveredett a szlovák kormányfő, Igor Matovič is. A miniszterelnök reakciójában elismerte, hogy tanulmányai során „másolt”, és elnézést kért ezért, de jelezte, hogy egyelőre nem készül lemondani.

Matovič diplomamunkáját csütörtökön ugyanaz a Denník N szlovák liberális lap minősítette plágiumnak, amely korábban a házelnök és az oktatásügyi miniszter szakdolgozatairól is ezt írta. A lap állítása szerint Matovič – aki az adórendszerről írta a szakdolgozatát –

csak a 79 oldalas dolgozat első két oldalát írta, a többit két másik publikációból másolta ki.

A szlovák kormányfő közösségi oldalán reagált a szakdolgozatáról nyilvánosságra hozott állításokra. Azt írta: minden olyan tisztességes diáktól elnézést kér, aki tanulmányai során nem csalt. Beismerte: ő tanulmányai során „másolt”, és úgy fogalmazott: „nyilván el kellene veszítenie egyetemi címét.”

Őszintén nem sejtem, hogy 22 évvel ezelőtt a diplomamunkámban valakit nem idéztem, és ez mennyi volt. Ha így van, (ha) elloptam valamit, ami nem az enyém volt, akkor ebben az ügyben gyakorlatilag tolvaj vagyok, ami szomorú, és biztosan nem dicséretes

– idézte a TASR közszolgálati hírügynökség Matovič Dennik-nek adott nyilatkozatát.

A közösségi oldalán közzétett állásfoglalásában Matovič közölte:

nem mond le kormányfői posztjáról,

csak amikor „már a választások előtt az embereknek tett valamennyi ígéretét teljesítette”.

A Matovičot ért plágiumvádakra a szlovák politikum eddig különbözőképpen reagált. A négypárti szlovák kormánykoalíció legkisebb pártja – az előző plágiumvádak kapcsán is hangosan megszólaló – liberális Emberekért (Za ludí) alelnöke, Juraj Seliga a kormányfő diplomamunkájának ügyét „szörnyű szégyennek” minősítette. A koalíció másik liberális pártja – az ugyancsak plágiumgyanúba keveredett Branislav Gröhling oktatásügyi minisztert jelölő – Szabadság és Szolidaritás (SaS) úgy nyilatkozott: a párton belül még tárgyalniuk kell a számba jöhető lehetőségekről. A koalíció második legerősebb pártja, az elsőként plágiumgyanúba keveredett Boris Kollár parlamenti elnök által vezetett Család Vagyunk egyelőre nem reagált a nyilvánosságra került információkra. Hozzájuk hasonlóan nem foglaltak állást az ügyben a frakcióval rendelkező ellenzéki pártok, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) és a radikális jobboldali Mi Szlovákiánk – Néppárt sem. Az Irányból kilépett és új párt létrehozását bejelentő – Peter Pellegrini volt miniszterelnök köré csoportosuló – képviselők egyik vezetője, Richard Rasi viszont Igor Matovič azonnali lemondását követelte.

(MTI)