Egymillió eurós díjjal tüntették ki Greta Thunberget

Egymillió eurós díjjal tüntették ki Greta Thunberget

A portugál Gulbenkian Alapítvány újonnan alapított „Az Emberiességért Díj” nevű, egymillió euróval járó kitüntetését elsőként a svéd Greta Thunberg vehette át. Az aspergeres klímaaktivista hangsúlyozta, hogy

nagyon örül a kitüntetésnek és a vele járó pénznek, amelyekből különböző alapítványokat és projekteket fog finanszírozni, amelyek a klímavédelmet, a Föld helyzetének jobbítását szolgálják.

Az első, százezer eurós összeget az SOS Amazonia kapja, amely a Fridays for Future brazil ágának a projektje, és az Amazonas-vidékén igyekszik a koronavírus terjedését gátolni. Szintén ekkora összeget kap a Stop Ecocide alapítvány is, aminek a célkitűzése, hogy a súlyos környezetkárosításoknak legyen nemzetközi szinten büntetőjogi következménye.

A díjat odaítélő bizottság kuratóriumának elnöke, Jorge Sampaio, volt portugál államfő, hangsúlyozta: a bizottságon belül többségi döntéssel kapta Greta a kitüntetést, mivel állhatatosságával, a szélesebb körű nyilvánosságnak szánt, kertelés nélkül kimondott figyelmeztetéseivel, korunk egyik legkiemelkedőbb személyiségévé vált.

Posta Ákos István