Ki hitte volna, hogy Mészáros alapítványát a letelepedési kötvény-biznisz kulcsfigurája támogatta

Ki hitte volna, hogy Mészáros alapítványát a letelepedési kötvény-biznisz kulcsfigurája támogatta

Mészáros Lőrinc alapítványát az a Boros Attila támogatta nem kevés összeggel, akit a letelepedési kötvény-biznisz kulcsfigurájának tartanak. A Rogán Antal köréhez sorolható Boros Attila volt az is, aki létrehozta a kínaiaknak kötvényt áruló Hungary Stater Special Debt Foundot - írja a mfor.hu.

Ahogy arról már mi is értekeztünk korábban, a korrupciógyanús kötvényprogram még 2013 nyarán indult el, még ebben az évben a forgalmazók összesen 430 db. állampapírt jegyeztek le, amikért egyenként 220 640 eurót kellett kifizetniük. A törlesztés 2018 végén volt időszerű, aminek keretében a magyar adófizetők ki is fizették a kötvények 250 ezer eurós névértékét. Csakhogy 2013 nyarán egy euró 290-300 Ft-ot ért, míg 2018-ban a deviza árfolyama bőven meghaladta a 320 forintot is.

Nagy vonalakban ez az árfolyammozgás azt eredményezte, hogy a 95 millió euró bevételt összehozó kötvények (ez forintra átszámítva 28,1 milliárd forintra rúgott) törlesztése 2018. december 20-án az előző napi, azaz december 19-i, 322,49 HUF/EUR árfolyamon számítva már 30,6 milliárd forintot tett ki. A forint összesen 8,7 százalékos gyengülésének köszönhetően, így a 31,9 milliárd forintnyi euró helyett 34,7 milliárdnyit kellett kifizetni, vagyis a veszteség összesen 2,8 milliárd forint volt, amit a magyar adófizetők álltak.

A kormány a későbbiekben azt nem volt hajlandó elárulni, hogy pontosan mennyit is fizetett ki azoknak a zömmel offshore cégeknek, melyek részt vettek a kötvények értékesítésében. Ami biztos, hogy 107,5 millió eurót utaltak ki, olyan cégek számlájára, amelyek a Kajmán-szigeteken, Liechtensteinben, Cipruson, Máltán és Szingapúrban vannak bejegyezve.

Kilóg a kötvény-király lába

Mindehhez úgy kapcsolódik az ország egyik leggazdagabb embereként emlegetett Mészáros Lőrinc két alapítványa, a Mészáros Alapítvány és a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány, hogy mint kiderült az előbbinek jócskán lecsökkent tavaly a támogatói listája, olyannyira, hogy csak egy maradt, a Debt-Invest Kft., ami történetesen Boros Attila tulajdonában áll. 

A Mészáros Alapítvány bevétele tavaly a korábbihoz képest a harmadára csökkent, ami még így is 173 millió forintnyi összbevételt tudott felmutatni (2018-ban ez 463 millió forint volt), és 149 milliós ráfordítást számolt el, így összességében 24 millió forintos tárgyévi eredményt könyvelhettek el. A bevételek és ráfordítások mellett ugyanakkor az alapítvány mérlege is említésre méltó folyamatokról árulkodik. A jelek szerint 2018-ban 494,4 millió forint értékben vásároltak értékpapírt, amiből 2019-ben 164,4 millió forintnyit vagy eladtak, vagy lejárt a futamideje - írja a lap. Ez egyébként magyarázat lehetne a 23 millió forintos pénzügy műveleteken elért bevételre is.

2018-ban a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány sem maradhatott ki az állampapír felvásárlásból, akiknél 494,4 millió tűnt fel ezen a soron. 2019-ben aztán teljes egészében meg is vált a kötvényektől a szervezet. Az értékpapírok lenullázódása mellett más - talán sokkal fontosabb - sorok is lenullázódtak.

Miközben 2018-ban még 379 millió forintnyi egyéb bevétel érkezett a kasszába, tavaly ez csupán 1000 forint volt.

 

A korábbi százmilliós adományokat juttató "baráti" cégek mintha felszívódtak volna. 2018-ban a West Hungária Bau Kft. mellett a FÉSZ Zrt. utalt nem kevés összeget az alapítvány számlájára. Mindez mégis halottnak a csók volt, mivel

a bevételek gyakorlatilag nullára redukálódtak, annak ellenére, hogy a támogatási tevékenység még folytatódott: egyéb ráfordításként még 208 milliót azért elszámoltak, ennek eredménye lett, hogy az előző évi 101 milliós pozitív eredmény 201 milliós mínuszba fordult át 2019-ben.

Mínusz ide, vagy oda Felcsút köszöni jól van

A Puskás Akadémia készített videóinterjút a csapat holland játékosával a minap, a felvételeken remekül kivehető a "Sport és Ifjúsági szálláshely" nevű projekt, ami a 12,5 milliárdból épült sportcsarnok mellett jön létre tisztán közpénzből finanszírozott 5,6 milliárd forint értékben.