Ziegler szerint nem igaz, hogy Dull Szabolcsnak pénzt ajánlottak a hallgatásáért

dull szabolcs

Értesülésünk szerint Ziegler Gábor, az Index hirdetéseit kezelő Indamédia társtulajdonosa több háttérben zajló folyamatról is tájékoztatta ma a cég munkatársait.

Többek között arról, hogy nem az Indamédia miatt került nehéz pénzügyi helyzetbe az Index. Ezt az Index.hu Zrt igazgatóságából távozott Ziegler azzal támasztotta alá, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest 7 százalékkal több bevételt szállítottak a portál számára - beleértve a koronavírus alatti gazdasági válságot is. De ez a kedvező pénzügyi folyamat – állítása szerint – csak az Index függetlenségi barométerének átállításáig tartott.

Tévesnek nevezte a kiszervezéssel kapcsolatos információkat, a pénzügyi racionalizálásra felvázolt javaslatokat ugyanis az igazgatóság nem tartotta megfelelőnek. Így további megoldásokat kerestek.

Ziegler a belső tájékoztatóban cáfolta az Index kirúgott főszerkesztőjének,

Azt ugyanakkor megerősítette, hogy a cég vezetése nehezményezte, hogy a szerkesztőség miért tartja a veszélyzónában a függetlenségi barométert.

Ziegler szerint az, hogy tények nélkül a címlapon kint volt a mutató, komoly üzleti károkat okozhatott.

Az Indamédia társtulajdonosa azt állítja, hogy ő sem tudja, ki lesz az új főszerkesztő, a személyéről később döntenek. De azt azért leszögezi, hogy olyan embert szeretnének, aki a független hírgyártást, és az üzleti bizalmat is biztosítani tudja.

Hangsúlyozta azt is, hogy szintén téves az az információ, hogy a tulajdonos tömeges elbocsájtásra készült volna az Indexnél.

Ugyanakkor, ahogy arról lapunk is beszámolt, a portálnál megkezdődtek a távozások, többek között Dezső András újságíró is benyújtotta már a felmondását.