A kormányt jobban érdekli a szabad sajtó bedarálása, mint az oktatók helyzete

A kormányt jobban érdekli a szabad sajtó bedarálása, mint az oktatók helyzete

Az új szakképzési törvény bevezetésével sikerült újabb bizonytalansági faktorokat tenni a rendszerbe: a Fidesz elvette a közalkalmazotti státuszt az ágazatban tanítóktól, az azzal járó kedvezményekből pedig ki tudja, mennyi maradhat meg? – tette fel a kérdést Csányi Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese pénteki közleményében.

A párt közoktatási szakpolitikusa szerint a strukturálisan átszervezett rendszerben dolgozók nem kapnak szinte semmilyen kapaszkodót Orbánéktól, ugyanis nekik most sokkal fontosabb, hogy egy független újsággal vívjanak harcot.

„A Jobbik magyar néppártként következetesen kiáll a tanárok, pedagógusok, oktatók és kutatók mellett, főleg akkor, amikor az Orbán-kormány egyre értelmiségellenesebb kurzust tart, és valódi kormányzás helyett a társadalmi árkok mélyítésében szerez magának el nem évülő „érdemeket”. Felháborítónak tartjuk, hogy a mai napig nem jelent meg hivatalos helyen az új intézménytípus, a technikum számára előírt kerettanterv, amely a tartalmi szabályozókat adná meg a szeptemberi tanévkezdés számára.”

– fogalmazott a képviselő.

Csányi Tamás felszólította Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy tegyen rendet a tárcáján belül, és az energiákat ne a fölösleges sajtópurparlékra, hanem az érdemi munkára fordítsák, valamint azonnal tegyék nyilvánossá a technikumi kerettanterveket – szerepel az írásban.

A témát az N1TV-ben is érintették még csütörtökön: