A lengyelek felmondhatják az Isztambuli Egyezményt

A lengyelek felmondhatják az Isztambuli Egyezményt

Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter szorgalmazza, hogy Lengyelország mondja fel az Európa Tanács (ET) isztambuli egyezményét, mert álláspontja szerint a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló megállapodás a nők védelmének ürügyén gender-ideológiát támogat - számolt be róla vasárnap a lengyel média.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) távolságtartóan nyilatkozott a tárcavezető kezdeményezéséről.

Ziobro szombaton tartott sajtóértekezletén bejelentette: az általa irányított minisztérium hétfőn kezdeményezni fogja a családügyi tárcánál, hogy kezdje el az egyezmény felmondását célzó "hivatalos munkálatokat".

A PiS jelezte: a kormánykoalíció nem minden tagja fogadta tetszéssel a tárcavezető kezdeményezését.

"Egyelőre nem született döntés" - hangsúlyozta Anita Czerwinska, a párt szóvivője.

"Ez nem közös álláspont. A miniszter úrnak van néhány elképzelése. Ha benyújtja javaslatát, elemezni fogjuk"

- tette hozzá. Piotr Müller kormányszóvivő is azt mondta, hogy a kabinet még nem döntött az egyezmény sorsáról.

Ziobro az egyik kisebb kormánykoalíciós pártot, a Szolidáris Lengyelországot képviseli Mateusz Morawiecki kabinetjében.

Lengyelország az előző kormány idején, 2015-ben ratifikálta az ET egyezményét. A dokumentum elfogadását megelőző heves társadalmi és politikai vitában az egyezmény ellen lépett fel a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság, valamint a párt akkori elnökjelöltje, a nemrég újraválasztott államfő, Andrzej Duda.

Hogyan lehet segíteni a karanténba zárt áldozatokon?

Mint ismert, a koronavírus-járvány második szakaszában a Fidesz-KDNP valamiért úgy gondolta, itt az ideje a kapcsolati erőszakról, és a nemek közti egyenlőségről szóló Isztambuli Egyezmény ratifikálását parlamenti szinten is elutasítani (annak ellenére, hogy az Orbán-kormány 2014. március 14-én aláírta azt).

Ziobro szombaton azzal érvelt, hogy a lengyel jog tartalmazza az összes, az isztambuli egyezményben előirányzott megoldást, egyes területeken pedig a lengyel megoldások ennél magasabb szintű védelmet biztosítanak a nőknek. A miniszter utalt egyebek között a májusban elfogadott jogszabály-módosításra, amely szerint a családon belüli erőszak elkövetőjét a rendőrség azonnal a közös háztartás elhagyására kötelezheti.

Az isztambuli egyezmény viszont olyan, ideológiai jellegű előírásokat is tartalmaz, amelyek Varsó szempontjából elfogadhatatlanok, és ellentétesek a lengyel alkotmánnyal

- hangsúlyozta Ziobro.

Kijelentette, hogy az egyezmény az erőszakot a gender-elmélet bevonásával közelíti meg, míg a lengyel alkotmány a család hagyományos, nő és férfi kapcsolatán alapuló modelljéről szól. Kifogásolta, hogy az egyezmény megkülönbözteti a nemek biológiai és társadalmi felfogását, és a ratifikáló országokat arra kötelezi, hogy ezt a szemléletet az oktatási rendszerükbe is beépítsék.

Az ellenzéki többségű szenátus baloldali alelnöke, Gabriela Morawska-Stanecka szombaton a PAP hírügynökségnek elmondta: az ellenzék a politikai és társadalmi nyomásgyakorlás összes módszerét beveti, hogy megakadályozza az egyezmény felmondását.

Nemi erőszak - az ország ellen

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.) Bevált a kormányzat reménye, rácuppant az ellenzék az isztambuli egyezményről szóló nyilatkozatra. Nyolcféle hangszerelésben hallgathattuk meg, hogy az Orbánék gyűlölik a nőket, szerintük pénz számolva, asszony verve jó stb.

Az isztambuli egyezmény az első államok feletti eszköz, amelynek célja jogilag kötelező érvényű normák rögzítése a nemi indíttatású erőszakcselekmények megfékezése céljából.

A Reuters hírügynökség értékelése szeriont a megállapodás felmondása további feszültségeket okozhatna Lengyelország és az Európai Unió kapcsolatában. Brüsszel kritikus a lengyel kormány politikájával szemben, amely szerinte aláássa a demokráciát.