Hollandiába ment beszerző körútra egy kábítószer-kereskedő

Hollandiába ment beszerző körútra egy kábítószer-kereskedő

Rendőrök csaptak le egy beszerzőkörútról hazatérő kábítószer-kereskedőre szombaton Győrben, a Hollandiából behozott kábítószergyanús anyag feketepiaci értéke 3 millió forint - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu-n.

A rendőrség honlapja szerint a nyomozás során a 39 éves Sz. Attila került a hatóság látókörébe. A férfi 2020. július 22-én úgynevezett „telekocsi” szolgáltatás igénybevételével Hollandiába utazott annak érdekében, hogy a kereskedelemre szánt különféle típusú kábítószereket beszerezze, majd azt Magyarországra csempéssze, és Győrben értékesítse.

Pár nap külföldi tartózkodást követően ugyancsak „telekocsival", 2020. július 25-én reggel érkezett meg győri tartózkodási helyére. A lakóházba azonban már nem tudott bejutni, mert a rendőrség egy végrehajtott akció eredményeként az ingatlan udvarán elfogták.

Sz. Attila ruházatának és poggyászainak átvizsgálása során bruttó 1 kilogramm súlyú, fóliába tekert csomagot és több, kisebb méretű fémdobozt találtak.    

A férfi elmondta, hogy a csomagban 1 kilogramm amphetamin, a fémdobozokban pedig meszkalin gomba van, és hozzátette, hogy az ingatlanban saját használatra úgynevezett „PIKO” típusú kábítószer is van. Ez utóbbi Sz. Attila élettársának, a 39 éves V. Jánosnénak táskájából került elő.

A nyomozók a pár mindkét tagját előállították, a férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének, míg élettársát kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, továbbá Sz. Attilát őrizetbe vették, és letartóztatására előterjesztést tesznek az ügyészség felé.

A lefoglalt, és jelenleg szakértő által vizsgált kábítószergyanús anyag körülbelül 1000 adagra porciózható, feketepiaci értéke 3 millió forint.