A fideszes Lázár János váltotta a fideszes Szűcs Lajost a teniszezők élén

A fideszes Lázár János váltotta a fideszes Szűcs Lajost a teniszezők élén

Lázár János lett a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke, miután egyhangúlag megválasztották a szervezet hétfői tisztújító közgyűlésén – írja az MTI. A fideszes országgyűlési képviselő az egyetlen jelölt volt a posztra, az alelnök pedig Markovits László, a Vasas SC elnöke lett.

A hazai hírügynökség emlékeztet, a 45 éves Lázár János elődje, Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő 2011 januárja óta irányította az MTSZ-t, amelyben azután vált esedékessé a közgyűlés összehívása, hogy május 13-án öt elnökségi tag lemondott tisztségéről.

Ilyen is van: fideszes vezette sportszövetség a csőd szélén

Óriási hiánnyal és kifizetetlen tartozásokkal küszködik a fideszes Szűcs Lajos vezette teniszszövetség. Az Index birtokába került levél szerint az országgyűlési képviselő Szűcs a Magyar Tenisz Szövetség elnökeként még márciusban írt Szabó Tünde államtitkárnak, melyben pénzért könyörgött: Kérem tisztelettel, hogy járjon el annak érdekében, hogy a pénzügyi konszolidáció összege a lehető legrövidebb időn belül a szövetség rendelkezésére állhasson, különös tekintettel arra, hogy már a havi bérek fizetésekre sincs elegendő forrás.

Több fideszes politikus is hazai sportszövetség élén áll, például Németh Szilárd a birkózók, Kocsis Máté a kézilabdázók, Kósa Lajos a korcsolyázók vezetője. Nemrég Steinmetz Ádám, a Jobbik képviselője, olimpiai bajnok vízilabdázó emelte fel szavát e tendencia ellen:

Steinmetz Ádám: politikus ne lehessen sportvezető!

Ma Magyarországon miért van szükség politikai kapcsolatokra is ahhoz, hogy valaki egy sportszervezet vezetője legyen? Miért nem elég több éves sportolói, sportvezetői múlt? - tette fel a kérdést Steinmetz Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtöki, a Facebookon közzétett online tájékoztatójában.

A Juhász Gábor főtitkár által levezetett közgyűlés – melynek az óbudai Nemzeti Edzés Központ adott otthont – nyitányán felolvasták a küldötteknek a lemondott Szűcs Lajos elnök levelét, aki kilenc és fél év munkáját megköszönve búcsúzott el a tagságtól. A küldöttek elsőként megszavazták, hogy az elnökség az eddigi hét helyett 11 főre nőjön.

Lázár János programbeszédében kiemelte, hogy teniszezni jött, nem fideszezni, és segíteni, nem pedig elfoglalni. Elmondta, hogy „kívülről” jön,

nincsenek sportvezetői ambíciói,

s a következő egy évben az a célja, hogy békét teremtsen, és lezárjon egy korszakot. Úgy vélekedett, hogy az MTSZ-beli anyagi viták december 31-ig rendezhetők, januártól pedig új korszak nyílhat, majd a tokiói olimpia után a többi sportszövetséghez hasonlóan újabb tisztújítás következhet. Hangsúlyozta, hogy olyan elnökséget szeretne, amelynek nincs köze a szakmai munkához, nem „kivenni” akar a teniszből, távol van a múlt csatáitól, és nem felelős az elmúlt időszak elszámolási nehézségeiért.

Több fiatalra, tömegbázisra van szükség, és presztízsberuházások helyett befelé kell élnünk. Több lehetőséget kell teremteni a vidéknek, az eddiginél több együttműködéssel

– fejtette ki Lázár János.

A szavazás végén a 11 fős vezetőség tagja lett – az elnök és az alelnök mellett – Balaicz Zoltán, Lantos Csaba, Nagy Zoltán, Nagy Zsolt, Noszek Péter, Papp László, Schmitt Gréta, Vágó László és Zwack Sándor. Az ellenőrző testületet Homonnay Géza vezeti.

Májusban a Vidéki Tenisz, a Teniszezők a Teniszért, valamint a Tiszta Tenisz mozgalom közösen Bardóczky Kornélt javasolta az MTSZ szakmai elnökjelöltjének. A korábbi sokszoros Davis Kupa-válogatott játékos vasárnap közölte, a korábbi egyeztetések eredményeként ha Lázár János megkapja az elnöki felhatalmazást, akkor ő az MTSZ szakmai munkájában fog aktív szerepet vállalni.