Az egy hónapja kitüntetett orvosról kiderült, „hálapénzes”, most visszavonnák a dicséretet

Az egy hónapja kitüntetett orvosról kiderült, „hálapénzes”, most visszavonnák a dicséretet

Július 1-je, azaz a Semmelweis-nap alkalmából a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház orvosigazgatói dicséretben (a videóban 2 perc 3 másodpercnél látható) részesítette Udvary János nőgyógyászt. A gond az, hogy – ahogy a 444 írása rámutat – Udvaryt korábban jogerősen elítélték, mert

az OEP által finanszírozott, életmentő műtétekért kért előre 100-150 ezer forintos „hálapénzt”.

A dolog másik érdekessége az, hogy Ovádi Péter fideszes képviselő adta át a díjat neki.

Az orvost első fokon 3 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, amit másodfokon két évet öt évre felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítettek. Udvary még mindig hatályos büntetés alatt áll, a felfüggesztett börtönbüntetésének időtartama nem telt le.

Az ATV érdeklődésére Lippai Norbert, a veszprémi intézmény főigazgatója azt írta,

az orvosigazgatói dicséret hiányos adatok alapján került felterjesztésre, illetve elfogadásra.

Kiemelte, a díj adományozóját, intézményünk orvosigazgatóját írásbeli figyelmeztetésben részesítette és felhívta figyelmét az adományozások előkészítésének fontosságára, hogy a hasonló esetek elkerülhetők legyenek. Hozzátette, az orvosigazgatót arra utasította, hogy etikai okokból mérlegelje a dicséret visszavonásának lehetőségét.

Az illetékes Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV kérdésére azt válaszolta, a dicséret etikai okokból elfogadhatatlan, és a tárca

egyetért a kórház főigazgatójával, aki a dicséret visszavonását kezdeményezte.

Jobbik: aki hálapénzt követel a gyógyulásért cserébe, az egy erkölcsi nulla

A konzervatív ellenzéki párt két alelnöke, Lukács László György és Szilágyi György közleményükben ugyancsak felháborodásuknak adtak hangot. Kiemelték,

nehezen lehet említeni annál kiszolgáltatottabb helyzetet, mint amikor valaki vagy szerette halálos betegségben szenved, és akár erején túli anyagi terheket is vállal.

Úgy vélik, aki őket kihasználja, és hálapénzt kér a gyógyulásért, az erkölcsi nulla, és aki ilyet kitüntet, az maga is azzá válik. Az ellenzéki párt garanciát vállal, hogy kormányra kerülése után minden elismerésre alkalmatlan személyt megfoszt kitüntetésétől és adományozott címétől – írják a közleményben.