"Az ember szereti néha feszegetni a határait" - 115 kilométer és 8 óra bringán a Balatonig

"Az ember szereti néha feszegetni a határait" - 115 kilométer és 8 óra bringán a Balatonig

Keresztesy Gergő elmesélte, milyen volt a 115 kilométer hosszú bringaút a Balatonig. Videós beszámoló. 

Igazi kihívás, s egyben igazi kaland volt az a körülbelül 8 órányi út, amit Keresztesy Gergő két keréken tett meg július 23-án: indulva a fővárosból, megérkezve a Balatonhoz. A Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke útjának célját és az őt ért élményeket osztotta meg velünk. Interjú.

Nem kis távról beszélünk. Mit tapasztaltál az út során?

Reggel 8-kor indultam Budapestről, a Parlament elől, pihenőkkel, megállókkal pedig összesen 8 óra 15 percbe telt leérnem a Balatonra. Ez a táv nagyjából 115 km.

A 7-es számú főút nyomvonalát követtem. Aki kerékpárral indul el, annak navigációs szempontból két opciója van: vagy egy autós utat próbál követni, vagy egy gyalogos jelölést. De nem csak a nagy gépjárműforgalom miatt volt ez egy kockázatos vállalás. A főútvonal minősége az, ami igazán balesetveszélyessé tette az utat. A fővárost a Balatonnal összekötő kerékpárútra azért lenne szükség, mert sok helyen a kerékpárút keresztezte a főútvonalat, s itt nem a gépjárművekre, hanem a kerékpárosokra vonatkozóan voltak stoptáblák kihelyezve. Az elsőbbségadással sok kerékpáros nincs tisztában, és úgy hajtott rá a főútra a gépjárművek elé, mintha ő élvezne elsőbbséget. Kerékpárral közlekedve egyébként adott lenne a lehetőség, hogy jobban megtekinthessük a környezetünket, ám itt is nagy csalódás ért. Nem csak az autósoknak kialakított pihenőhelyeken, hanem szinte végig az út mentén temérdek mennyiségű szemetet láttam. Ezeket nagy valószínűséggel az ablakon keresztül dobták ki a gépjárművekből. Ekkora mennyiségű szemetelésre nem számítottam.

 

Mekkora szükség van a kerékpárutak fejlesztésére, bővítésére?

Egyre nagyobb igény mutatkozik a kerékpáros közlekedés iránt, és nem csak túrázás vagy kikapcsolódás szempontjából. Mára a nagy városokban is sokan bringáznak a munkába menet, hiszen sok esetben gyorsabb, mint a tömegközlekedés vagy az autó. S bár épülnek kerékpárutak és kerékpársávok az országban, ez nem olyan mértékű, ütemű, mint az az igény, ami a kerékpáros közlekedés részéről mutatkozik.

Milyen tapasztalattal gazdagodtál a megtett kilométerek alatt?

Ez mindenki számára komoly kihívás, kaland lehet.

Az ember szereti néha feszegetni a határait, tudni azt, hogy mire képes.

Érdekes, hogy egy ilyen kihívásra hogyan reagálunk: amikor a test a teljesítőképesség határára érkezik, és már feladná, akkor kezdődik az igazi harc. Ha fejben győzött az ember, akkor a test végrehajtja ezt az utasítást és megcsinálja.

 

Hogyan készültél fel a túrára?

Mindösszesen három hetem volt rá. Debrecenben a Chili Fitness egyik személyi edzőjéhez fordultam segítségért. S bár kihívásnak tűnt számára is, hogy csupán ennyi idő állt rendelkezésünkre, de megcsináltuk. Speciális étrendet követtem, vitaminokkal, az edzés mellett pedig mentálisan is felkészültem. Ez lehet a sikeres projekt titka. 

 

Milyen szerepet tölthet be a sport az ember életében?

Fiatalként rendkívül fontosnak tartom a sportolást. Az Ifjúsági Tagozat részéről pedig elindult egy projekt - főleg annak tekintetében, hogy Magyarországon minden negyedik gyermek túlsúlyos vagy elhízott -, ami kapcsán különböző sportágakat mutatunk be egy videósorozaton keresztül. Ennek első állomása volt egy edzőtermi edzés, a második egy kenutúra, a harmadik pedig ez a mostani út. A legközelebb küzdősportokkal jelentkezünk. Egy olyan edzővel forgatunk majd, aki gyerekek számára is tart edzéseket. Sokáig én is küzdősportoltam, így tudom azt, hogy a sportoláson túl, rendszert és önfegyelmet is tanul általa az ember.  Ezeket a videókat egyébként a közösségi oldalamon lehet majd elérni, illetve a Jobbik Ifjúsági Tagozatának központi Facebook-oldalán, és a YouTube csatornánkra is felkerülnek. Szeretnénk példát mutatni a fiataloknak az egészséges életmód jelentőségéről.

És ha már a kerékpárút célállomása a Balaton lett: hogyan értékelnéd az itt kialakult helyzetet annak tekintetében, hogy egyre kevesebb a zöld terület, illetve szabadstrand?

Egy érdekes példa merült fel pont, amikor megérkeztem Balatonvilágos térségébe. Az első koncepció szerint egy videó is készült volna az érkezésemről, ennek apropóján szerettem volna a partról bejelentkezni.

Az első 15 perc után azonban 600 forintot kellett volna fizetni azért, hogy egyáltalán lemehessünk a partra.

Mindezt fokozta, hogy ezen a magánterületen megtiltották a videóforgatást is. Azon a Balatonon, ahol egyébként még a szüleink, nagyszüleink szinte bárhol jól érezhették magukat, és ez nem volt díjazáshoz kötve. Ma már egyre kevesebb a szabad zöld terület. A kormányhoz közelálló, gazdag emberek szerzik meg a Balaton nagy részét, és korlátozzák a magyar állampolgárokat abban, hogy a magyar tenger bármelyik pontján ők is jól érezhessék magukat. Ez a folyamat nem csak a Jobbik, hanem a magyar társadalom számára is felháborító.

A fővárost a Balatonnal összekötő kerékpárútnak már volt elkészült nyomvonalterve, ezt csak meg kellene valósítani

Steinmetz Ádám pénteken sajtótájékoztatón számolt be arról, milyen állapotban van a balatoni bringakörút, Keresztesy Gergő pedig két keréken tette meg a Budapest-Balaton útvonalat a megígért, de meg nem épített „bicikliúton". Steinmetz kifejtette, a koronavírus járvány egyetlen pozitívnak mondható hatása Magyarországon, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban egyre többen pattantak biciklire, így még soha nem volt ekkora igény jó minőségű utakra.