A gyermek tiszteletlensége miatt az édesanyát verték meg

A gyermek tiszteletlensége miatt az édesanyát verték meg

Az ügyészség közölte, hogy csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a három nővel szemben, akik egy édesanyát bántalmaztak Szikszón.

A vádlottak – akik közeli hozzátartozói viszonyban vannak - júniusban egy borsodi kistelepülésen az élelmiszerboltban találkoztak a sértett nővel és gyermekével. Közöttük vita alakult ki, és úgy értékelték, hogy a gyermek tiszteletlen volt velük.

Ezen annyira felháborodtak, hogy a boltban szidalmazták a sértett nőt, majd ketten másnap a reggeli órákban megjelentek a nő lakóhelyén, és folytatták a szidalmazását. Napközben már mind a hárman együttesen ismét elmentek a sértett házához, az utcán találkoztak vele, akit hangosan becsméreltek, majd

az egyik vádlott odalépett a nőhöz, és kétszer hasba rúgta, míg a két társa megkarmolta, fején és karján ütlegelték.

A további bántalmazást a sértett családtagjai akadályozták meg. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, könnyű testi sértés miatt kérte a bántalmazók megbüntetését.

Az ügyészség a 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő, egyszerű megítélésű ügyben – tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben – a vádlottakkal szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.