A kormányszóvivő szerint az iskolakezdést is veszélyeztetné az enyhítés

A kormányszóvivő szerint az iskolakezdést is veszélyeztetné az enyhítés

A koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló intézkedések enyhítése kockázatos lett volna, és akár a szeptemberi iskolakezdést is veszélyeztethette volna - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a fideszes M1-en. 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón közölte, hogy érvényben maradnak a járvány elleni védekezést szolgáló intézkedések.

Szentkirályi Alexandra kiemelte, hogy míg a környező országokban emelkedik a megbetegedések száma, addig Magyarországon az intézkedéseknek köszönhetően még mindig jók az adatok, "kontrollálni tudjuk a járvány terjedését".

Ugyanakkor - az operatív törzs ajánlása alapján - arra jutottunk, hogy bármilyen enyhítés, így az ötszáznál több résztvevős zenés-táncos rendezvények engedélyezése is nagyon kockázatos volna

- tette hozzá.

Azt mondta, arra készülnek, hogy szeptemberben hagyományos módon kezdődik el a tanév

A kormányszóvivő megismételte: a nyár a fesztiválok ideje, a zenészek a korlátozások miatt sok fellépéstől elesnek. A kormány ezért 5,3 milliárd forintos támogatást nyújt a zenészeknek. A keretből garázskoncert-sorozat indul, amelynek felvételeit mindenkinek elérhetővé teszik. Állítása szerint a programot a Magyar Turisztikai Ügynökség bonyolítja le.