Megverték, mert drog helyett kénport hozott

Megverték, mert drog helyett kénport hozott

Az Ügyészség indítványára a nyomozási bíró ma önbíráskodás miatt letartóztatta azt a két férfit és egy nőt, akik a drog helyett átadott kénpor miatt alázták meg és bántalmazták a sértettet.

Az ügyészség honlapja szerint a gyanúsítottak 2020. július 19-én az esti órákban rávették a sértettet, hogy autóval menjen velük Komárom város határában lévő földútra. Ott a két férfi többször testszerte megütötte a sértettet, mert tartozott nekik, és korábban drog helyett kénport adott. Ezt követően

a sértettet egy trágyagödörbe nyomták, szájába trágyát tömtek, tovább bántalmazták, majd elvették tőle a pénzét, és a mobiltelefonját.

A gyanúsítottak letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelték. Megalapozottan feltehető ugyanis, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a sértettet és a tanúkat jogellenesen befolyásolnák, valamint a két férfi vonatkozásában az is, hogy újabb bűncselekményt követnének el.