Nem tarthatták meg tömegdemonstrációjukat a koronavírust összeesküvés-elméletnek tartó „covidióták”

Nem tarthatták meg tömegdemonstrációjukat a koronavírust összeesküvés-elméletnek tartó „covidióták”

Feloszlatta a német rendőrség szombaton kora este azokat a tüntetőket, akik azért gyűltek össze Berlinben, hogy tiltakozzanak a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen. A rendőrség azzal indokolta a fellépést, hogy a demonstráció szervezői nem voltak képesek biztosítani az egészségbiztonsági előírások betartását. A hatóságok szerint 20 ezer fős tömeg vonult át a belvároson a Brandenburgi kapuig, és vett részt azt követően a tiltakozáson, míg a szervezők 1,3 millió főre becsülték a résztvevők számát.

Csak kevés tüntető viselt szájmaszkot, akin volt, arra többen rákiabáltak, és arra szólították fel, hogy vegye le. Sokan a távolságtartásra sem ügyeltek. A tiltakozók fütyültek, „szabadságot” követeltek és „ellenállásra” buzdítottak. Többen azt kiabálták: „a koronavírus-világjárvány a legnagyobb összeesküvés-elmélet”.

Ellentüntetők is gyülekeztek, akik közül többen azt kiáltozták a demonstrálóknak: „nácik kifelé!” A rendőrség a nap folyamán távol tartotta egymástól a két tömeget, hogy megakadályozza az összetűzéseket.

A berlini tüntetésre Németország-szerte mozgósítottak szimpatizánsokat. Andreas Geisel berlini szenátor péntek este arról beszélt, hogy neonáci szervezetek is toboroztak résztvevőket.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter bírálta a tiltakozókat amiatt, hogy nem tartották be a biztonsági előírásokat. Elismerte, hogy az embereknek világjárvány idején is joguk van tüntetni, de nem így, ahogy az szombaton történt.

Józan ész, kitartás és összefogás kell ahhoz, hogy a pandémiát legyőzzük

– írta a tárcavezető a Twitteren.

Saskia Esken, a szociáldemokrata párt (SPD) társelnöke úgy fogalmazott:

Covidióták ezrei most idézték elő a járvány második hullámát

azzal, hogy nem tartottak egymástól távolságot, és nem viseltek szájmaszkot. Ostorozta a tüntetőket amiatt, hogy nemcsak az emberek egészségét tették kockára, hanem az egész ország sikerét is a járvány elleni küzdelemben és a gazdaság újraindításában.

A hét végére további hasonló rendezvényeket terveznek Németországban annak ellenére, hogy az új koronavírus-fertőzések száma egyre emelkedik. Az utóbbi 24 órában 955 új esetet regisztráltak, május óta nem emelkedett ilyen nagy ütemben a fertőzések száma, leszámítva egy június közepi helyi gócpontot egy húsüzemben. A hatóságok szerint az emelkedést az magyarázza, hogy az emberek nem tartják be az óvintézkedéseket.

Németországban meghaladja a 209 ezret a regisztrált fertőzöttek száma, a koronavírussal összefüggő halálesetek száma pedig 9148.

(MTI)