Nem volt zaklató jellegű tevékenység az Operettszínházban a minisztérium szerint

Nem volt zaklató jellegű tevékenység  az Operettszínházban a minisztérium szerint

A sajtóban megjelent cikkek nyomán június 10-én Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter vizsgálóbizottságot bízott meg a Budapesti Operettszínházról megjelent hírek valóságtartalmának tisztázása végett.

Június elején megalázásra, illetve zaklatásra panaszkodtak az Operettszínház volt munkatársai. Egy év alatt az adminisztrációs területről - ahol közel negyven ember dolgozott -, harmincnégyen mondtak fel. A megszólalók Kriza Zsigmond ügyvezető kommunikációs stílusát arrogánsnak, véleményesnek nevezték, továbbá erősen szexistának.

A vizsgálóbizottság a főigazgató meghallgatása után megvizsgálta a rendelkezésre álló dokumentumokat, amelyek alapján megállapították: az Operettszínház főigazgatója felé szóbeli jelzéssel élő munkatárs meghallgatását követően a főigazgató az elvárható gondossággal járt el. Vagyis megtette a szükséges intézkedéseket, még független szakértőket is felkért az ügy kivizsgálására.

A főigazgató és a független szakértők vizsgálata során sem nyert bizonyítást, hogy az Operettszínházban bármilyen zaklató jellegű tevékenység történt volna. Ezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelentette be keddi közleményében