Egyre több helyen kell fizetni a parkolásért a magyar tengeren

Egyre több helyen kell fizetni a parkolásért a magyar tengeren

A nyár utolsó hónapjától fizetni kell Hévízen, ha parkolni szeretnénk. Az árszabás – fogalmazott Papp Gábor – európai és hazai viszonylatban is közepesnek mondható a kiemelt turisztikai helyszíneket tekintve. A belvárosban ez 400 forintot, máshol pedig 300-at jelent óránként. És ha már az áraknál tartunk: egy-egy parkolóhely kialakítása pedig 1,5 millió forintba került.  

A városvezetés igen figyelmes és gondoskodó, hiszen azzal indokolták a fizetős rendszer kialakítását, hogy a gazdasági szükségszerűség mellett a tapasztalatok azt mutatják, a közlekedési – így a parkolási – kultúra is alacsony fokú, a rendet pedig a lehetséges eszközökkel biztosítani kell mindenki érdekében.

Az újonnan elfogadott rendelet szerint a hévízi lakosok, az ide bejelentett lakóhellyel rendelkezők, s munkájukkal a zalai üdülővároshoz kötődők külön szabályozás alapján bérletet vásárolhatnak, a korábban már megvásároltak lejáratukig érvényesek, a nagy parkolóba szólóakat kivéve, hiszen oda csak az önkormányzat által üzletenként kiadott bérletek használhatók 2021. január 31-ig.

Növekvő gondok

Nem Hévíz az egyetlen, ahol augusztus elsejétől fizetni kell a parkolásért: Tihanyban három új utcában kérnek díjat érte. A járvány hatása egyébként negatívan hatott a városi költségvetésre is: közel 200 milliós hátrányt tudhatnak magukénak. De más problémákkal is számolniuk kell: növekszik a forgalom, több a szemét, nemrégiben pedig nagy port kavart a tihanyi természetkárosítás is, érintették a városi közmeghallgatáson.

A fórumon arról is beszámoltak, hogy a Club Tihany a tavalyi vendégéjszakák számának csak negyedét tudja teljesíteni, ez pedig az önkormányzatnak is jelentős bevételkiesés. Az egész országot érintő elvonások miatt a jövő évi költségvetés 100 millió forintos hiánnyal indul. A település vezetője hozzátette: augusztus 1-től elkezdődhet az új területeken is a fizető parkolás, s úgy fogalmazott, aki nem tudja kifizetni a napi 1500 forintos parkolási díjat, az nem Tihany vendége.

Panasz érkezett arra is, hogy az építkezésekre érkező kamionok, valamint munkagépek tönkreteszik az utcákat, vagy épp figyelmen kívül hagyják a közlekedési táblákat.