Az összefogás és a kék szalag ereje: sikerült megállapodni a postások bérét illetően

Az összefogás és a kék szalag ereje: sikerült megállapodni a postások bérét illetően

Felgyorsultak az események a közelmúltban, hiszen tegnapelőtt még sztrájkbejelentés történt, mára azonban megállapodás született a Posta és a szakszervezetek között. Tóth Zsuzsanna, a Postai Szakszervezet elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy igazi mérföldkőhöz érkeztek, hiszen ugyan érdemi párbeszédet nem tudtak folytatni a munkáltatóval, nagy sóhajtással veszik tudomásul az elmúlt eseményeket.

Megállapodtak a postásokkal a béremelésekről

Átlagosan 8 százalékos alapbérfejlesztést kapnak a dolgozók a Magyar Postánál, emellett megmarad az éves teljesítmény elismerés is. Erről állapodtak meg a munkáltató és a szakszervezetek képviselői - írja közleményében a Magyar Posta. Mint írják, elfogadták a szakszervezetek a Magyar Posta új, alapbéremeléssel járó bérfejlesztési ajánlatát.

Hozzátette, amikor a munkavállalók azt kérték/kérik számon rajtuk, hogy miért nem történt már megegyezés, a válasz: mert a munkáltató nem tett érdemi ajánlatot a közelmúltig. Most azonban, hosszú hónapok után elérkeztek ide, ez pedig nem sikerült volna szakszervezeti kezdeményezés, sztrájkfenyegetettség, címzettek megkeresése, vagy a miniszterelnök úr megszólítása nélkül.

Jakab Péter: "Ne féljetek megemelni a postások bérét akkor se, ha Brüsszel tiltja!"

Mivel veszteséges vállalatról van szó, béremelés csak akkor lehetséges, ha az Európai Bizottság ehhez hozzájárul. - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón a postások béremelésével összefüggésben. A miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, a kormány ebben az ügyben levélben fordul az Európai Bizottsághoz, de jelezte, a magyar gazdaság lehetőségei most sokkal korlátozottabbak, mint a járvány előtti hónapokban és mivel a Magyar Posta Zrt.

Összességében egyébként az eredmény meghaladta az elvárásokat. Ezen túl pedig a munkáltató meghallotta azt is, hogy el kell ismerni a szenioritást, s azt, hogy a nagyszámú fluktuáció mentén régi munkavállalók tartják a hátukon a Postát, tanítják be az új embereket, még mindig hivatástudattal és elkötelezetten, sokszor a megbecsülés hiányában.

„Sikerként, és szakszervezeti sikerként könyveljük el a mai napot. Sokat tanultunk, s olyan utat kellett bejárnunk, amit még soha.”

 

– összegezte Tóth Zsuzsanna.

Mindezek mellett azonban a megállapodás – véli –, az elvárások miatt sokak számára felkiáltójeleket fog még maga mellett felsorakoztatni. A postások bére igen elmaradott, s annyira összetorlódott, hogy 25-30 éves munkaviszonnyal a garantált minimálbér környékén keresnek, és ezzel is mennek nyugdíjba.

Összefogással, közösen

Pfeifer Tamás, Postai Munkavállalók Érdekvédelmi Szakszervezetének alelnöke kifejtette, példaértékű összefogása volt ez az egész szakszervezeti mozgalomnak. Emellett megköszönte a társszervezetek munkáját is: hiszen a közlekedési ágazatból a MÁV és Volán társaságoknál működő szakszervezetek szolidaritásuk kifejezésének jeléül ezrek tűzték fel a kék szalagot.

„Olyan demonstráció volt, amikor összefogtak a munkavállalók, ez pedig példaként szolgálhat a jövőre nézve, hiszen ha bárkinek gondja van, akkor igenis fogjunk össze, és közösen menjünk előre.”

 

– mondta.

Az alelnök úgy gondolja, az idei évre nagyjából meg fognak nyugodni a kedélyek, de nyilván lesznek olyan kollégák, akik teljes mértékben nem elégedettek az elért eredményekkel, Pfeifer szerint azonban ők maximálisan kihasználták a lehetőségeket. A jövőre nézve szeretnék, ha a régi hagyományok föléledhetnének, s a Magyar Posta ott lehetne az elsők között, akik érdemi bérmegállapodást tudnak kötni

„A mai napon született megállapodás egy út kezdőlépése, ezen pedig tovább kell haladnunk. Foglalkozni kell a Magyar Posta rendszerének stratégiájával is, mert ez az egész társadalmat érintő kérdés.”

 

– tette hozzá.

Kifejtette továbbá, hogy a kisebb települések postai helyzetével kapcsolatban is szükséges egyeztetni a munkáltatóval a digitalizációs kihívások mellett. Bíznak abban, hogy a munkáltató partner lesz az érdekképviseletek bevonásával az érdemi egyeztetés céljából, hiszen ezzel jelentős konfliktusok kerülhetők el.

Béremelést követelnek a postások, de a Magyar Posta Zrt. vezetése csak egyszeri juttatást adna

Nagyon alacsony a fizetésünk és állandóan pluszmunkákra vagyunk kényszerítve. Molnár Ferenc 30 éve kézbesítő a Magyar Postánál és jelenleg nettó 130-150 ezer forintot keres. Egyébként nem nagyon hisz abban, hogy a szakszervezet ki tudna harcolni százalékosan számolva akár egy számjegyű béremelést.

 

Portálunknak Pfeifer a postások jelenlegi helyzetét úgy értékelte, azért is lényeges az alapbérfejlesztés – s fő érvük az egyszeri kifizetéssel szemben –, hogy emelkedhessenek a bázisbérek.

A régmúltban voltak nagy hagyományú szakközépiskolák, ahol a szakembereket képezték, de sajnálatos módon ezen intézmények megszűntek, s gyakorlatilag az új munkavállalók képzése a postán belül történik.

„Szeretnénk megtartani az itt lévő, szakképzett embereket, mert a szolgáltatás megfelelő szintű ellátásához szükséges, hogy olyanok végezzék a munkát, akik tudják és értik is a szakmájukat.”

 

– mondta.

Hozzátette, postásnak lenni hivatás, amihez szeretet és elhivatottság is kell.