Négy óra alatt kétszer is elkapták ittas vezetésért

Négy óra alatt kétszer is elkapták ittas vezetésért

Négy órán belül kétszer is elkapták a tatai rendőrök azt a nőt, aki ittasan ült volán mögé - írja a rendőrség honlapja.

A Police.hu szerint a helyi járőrök Tatán, a Vértesszőlősi úton figyeltek fel egy személygépkocsira szerda délután, ami közlekedése során többször áttért a szemközti forgalmi sávba és ráhajtott az útpadkára is. Megállították a járművet vezető nőt, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami kiemelkedően magas értéket mutatott. A 61 éves sofőrt előállították a Tatai Rendőrkapitányságra, ahol büntetőeljárást indítottak vele szemben, vezetői engedélyét pedig elvették.

Néhány órával később az egyenruhások ugyanerre a járműre figyeltek fel a Deák Ferenc utcában. Az autót ugyanaz a nő vezette, akivel szemben korábban intézkedtek. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda ismét pozitív lett, ezért újra előállították a rendőrkapitányságra, ahol járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt újabb büntetőeljárást, engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárást is indítottak vele szemben.