Megvannak a magyar kupacsapatok ellenfelei

Megvannak a magyar kupacsapatok ellenfelei

A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd a finn Inter Turkuval, a bajnoki második MOL Fehérvár FC az ír Bohemiannel, a harmadik helyezett Puskás Akadémia pedig a svéd Hammarbyval találkozik a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első körében.

A hétfői, nyoni sorsoláson az is eldőlt, hogy a Honvéd és a Fehérvár hazai pályán, míg a Puskás Akadémia idegenben játszik augusztus 27-én.

Az európai szövetség (UEFA) előzőleg csoportokat alakított ki, nehogy összekerüljön két olyan csapat, amelynek stadionjában járványidőszakban nem lehet mérkőzést rendezni. Tizenhárom csoportba három-három kiemelt és három nem kiemelt, kettőbe pedig négy-négy kiemelt és nem kiemelt együttes került sorszámmal. A sorsolásnál a számokat párosították a kisebb és a nagyobb csoportok esetében is, és a húzás egyformán érvényes volt valamennyi csoportra. Az első helyen kihúzott sorszámmal rendelkező csapatok játszhatnak otthon.

A zárt kapus párharcok egy mérkőzésen dőlnek el. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetőpárbaj következik, a győztesek pedig a selejtező második fordulójába jutnak.

A Fradira is nehéz meccs várhat

A délelőtt folyamán a Ferencváros lehetséges ellenfeleit is kisorsolták. Ha a zöld-fehér együttes továbbjut a svéd Djurgarden gárdája ellen, akkor a Celtic és a KR Reykjavík párharcának győztesével játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.

A hétfői, nyoni sorsoláson a magyar együttes - amely az első körben a svéd bajnok Djurgardennel találkozik itthon - a bajnoki ágon az 1. csoport nem kiemeltjei között szerepelt, és sikeres kezdés esetén a skót-izlandi elsőkörös mérkőzés győztesével csapna össze, idegenben.

A sorsolás előtt az európai szövetség (UEFA) csoportokat alakított ki a bajnoki ágon, nehogy olyan csapatok kerüljenek össze, amelyek nem rendelkeznek járványidőszakban is engedélyezett stadionnal. Az előző kör 17 párosításából, illetve további három ebben a szakaszban csatlakozó csapatból alakítottak ki párokat. A nem bajnoki ágon hat, most belépő együttest sorsoltak össze. A pályaválasztókról is sorsolás döntött.  

A kvalifikáció második fordulójának mérkőzéseit augusztus 25-én és 26-án rendezik, zárt kapuk mögött, ha szükséges hosszabbítással és tizenegyesrúgásokkal. A győztes a BL-selejtező harmadik körébe jut, a vesztes pedig az Európa-liga harmadik fordulójába.

Európa-liga, selejtező, 1. forduló:
BUDAPEST HONVÉD-Inter Turku (finn)
Hammarby (svéd)-PUSKÁS AKADÉMIA
MOL FEHÉRVÁR FC-Bohemian (ír)