Simonka azt mondja, ő már korábban kezdeményezte annak a fideszesnek a kizárását, aki őt zárná ki

Simonka azt mondja, ő már korábban kezdeményezte annak a fideszesnek a kizárását, aki őt zárná ki

Itt írtunk róla, hogy Simonka György kizárását kezdeményezi a Fideszből Ruck Márton, a párt medgyesegyházi csoportelnöke, mert megítélése szerint a képviselő ügye árt a a pártnak.

Simonka most azt írja Facebookon, hogy a Dél-Békési térségben "az elmúlt években soha nem látott mértékű fejlesztések indultak el, minden területen".

A fideszes Simonka György bűnszervezetének pere októberben folytatódhat

Október 13-án kilenc tárgyalási nappal nyit majd a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelyben Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják - tudta meg a Narancs.hu. Minden héten három tárgyalási napot tervez a bíróság.

"A Ruck Mártonhoz és Kraller Józsefhez tartozó körök ezeken a projekteken óriási pénzeket kerestek, de nekik ez sem volt elég, ezért átálltak a Galló Ferenc által irányított, Jobbik-DK ellenzéki összefogás zsoldosának és ebből a csapatból próbálnak meg most újból mindent kizsigerelni. Az igazi céljuk ez: a pénz és a hatalom megszerzése. Én, és néhány vezető csak az útjukban állunk. Ezt nem tűrhettem szó nélkül és többedmagammal a napokban kezdeményeztük mindkettőjük Fideszből történő kizárását."

- írja Simonka, hozzátéve, hogy "ezt követte részükről a tegnapi napon, a személyem kizárására vonatkozó javaslatuk. Ez nem egy önálló gondolat részükről, hiszen az általuk leírtakban semmi újdonság nincs. Ők azt gondolják, hogy ez a megfelelő válasz arra, hogy mi korábban az árulásuk miatt kezdeményeztük az ő kizárásukat. Ezzel a kétségbeesett húzásukkal próbálják elkerülni, vagy legalábbis elterelni a figyelmet a saját kizárásukról."

Simonka azt is leszögezi, "az árulásukat, mások megkárosítását és kártékony tevékenységüket első körben 65 oldalas dokumentációval támasztottuk alá."

A Dél-Békési térségben az elmúlt években soha nem látott mértékű fejlesztések indultak el, minden területen. Ez az...

Közzétette: Simonka György – 2020. augusztus 13., csütörtök