Merkel, Macron és Michel is Putyinnal egyeztetett Belarusz miatt

Merkel, Macron és Michel is Putyinnal egyeztetett Belarusz miatt

Az elnökválasztás után kialakult belarusz belpolitikai válságról egyeztetett telefonon több európai vezetővel is Vlagyimir Putyin. Angela Merkel szóvivője, Steffen Seibert közleménye szerint a kancellár aláhúzta az orosz elnökkel történt megbeszélésén, hogy

a fehéroroszországi kormánynak nem szabad erőszakot alkalmaznia a békés tüntetőkkel szemben, haladéktalanul szabadon kell bocsátania a politikai foglyokat és a válság megoldása érdekében nemzeti párbeszédet kell kezdenie az ellenzékkel és a társadalommal.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szintén kedden telefonált Putyinnal.

Csakis békés és minden felet érintő eszmecsere útján lehet megoldani a válságot Fehéroroszországban 

- közölte az Európai Unió egyik vezetője Twitteren.

Az Elysée-palota tájékoztatása szerint a francia elnök sem maradt maradt ki a körből, Emmanuel Macron kiemelte az Európai Unió konstruktív szerepét a feszültség csökkentésében. Hozzátette, Franciaország Merkellel és az Európai Tanáccsal együttműködik abban, hogy mielőbb politikai megoldást találjanak.

A Kreml szerint Putyin egyértelművé tette, hogy elfogadhatatlan bármilyen beavatkozás a fehérorosz belügyekbe, bár ők maguk már felajánlották a segítséget Lukasenkának.

Szerdán az uniós tagállamok vezetői videokonferencián tárgyalnak a válságról.

Lukasenkáék katonákat vezényeltek a nyugati határhoz

Fehéroroszország katonai egységeket vezényelt a nyugati határára válaszul külföldi kormányok fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira - jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden az állami televízióban közvetített beszédében. A hivatalban lévő államfő szerint a csapatok teljes készültségben vannak, és készek teljesíteni a kötelességüket.