Orbán Viktor nem mert nyilvánosan reagálni a világhírű keresztény professzor kijelentéseire

Orbán Viktor

Nemrégiben az Oxfordi Egyetem díszdoktorával, Tomáš Halík vallásfilozófussal, a prágai Károly Egyetem Filozófiai és Vallástudományi Intézetének professzorával közölt interjút a hazai keresztény értelmiség lapja, a Vigilia. A beszélgetésből kiderült, hogy a vallási Nobel-díjnak megfelelő elismerést magáénak tudható, Templeton-díjas cseh katolikus pap gyökeresen másként vélekedik a keresztény értékekről, mint az a "keresztény szabadságról" beszélő, de valójában illiberális rendszert építő Orbán-kormány tetteiből következik.

Brenner Koloman, az Országgyűlés jobbikos alelnöke a kereszténységről, a párbeszédre való nyitottságról, a civilekről, az Európai Unióról és a veszélyes populistákról szóló gondolatait idézte és ajánlotta Orbán Viktor miniszterelnök figyelmébe. A képviselő augusztus 3-án keltezett levelében arra volt kíváncsi, miként értékeli a Cseh Keresztény Akadémia elnökének a térség helyzetével kapcsolatos gondolatait.

A professzor populistákról szóló szavai fájdalmasan ismerősen csengenek

A levélből kiderül, hogy Tomáš Halík véleménye szerint a populista hullám rövid távon érhet el ugyan sikereket, de nemzeteink nem lesznek hajlandók többé a polgári jogokat és a polgári szabadságot korlátozó, tekintélyelvű berendezkedések igáját nyomni. Megítélése szerint a közép-európai posztkommunista országokat különösen azok az erők fenyegetik, amelyeknek az Európai Unió meggyengítése és felbomlasztása a céljuk. A professzor úgy véli, a demokratikus berendezkedés felszámolása, a tekintélyelvű államrendszer propagálása, az Európai Unióval szemben táplált bizalom aláásására irányuló álhírek gyártása mind aggasztó tünetei a térségben zajló folyamatoknak.

Dömötör Csaba tett arról, hogy a miniszterelnöknek ne kelljen válaszolnia

A Jobbik politikusa azonban hiába várta a választ. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a miniszterelnök segítségére sietve arra kérte a házelnököt, hogy miután a kérdésben foglaltak megválaszolása nem érint közvetlen kormányzati feladatkört, az indítványt utasítsa vissza, hogy arra ne kelljen válaszolnia. Ezt Kövér László nem meglepő módon örömmel meg is tette.

Úgy tűnik, mégsem olyan rettenthetetlen "az ország 133 legbátrabb emberének" egyike?