Macron: "Eljön még a francia futball számára a győzelem órája"

Macron: "Eljön még a francia futball számára a győzelem órája"

Mivel a Bayern München minden mérkőzését megnyerte a 2019/2020-as Bajnokok Ligája kiírásban, nem véletlen, hogy megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot. Annak dacára, hogy a fináléban a katari pénzből felpumpált francia sztárgárda, a PSG volt az ellenfele. 

Érdekesség, hogy a németek pont egy francia játékos, Coman góljával győzték le a párizsiakat. 

„Gratulálok a Bayernnek a hatodik BL-győzelméhez, és a Párizsnak a kivételes menetelésért. Eljön még a francia futball számára a győzelem órája”

- fogalmazott a mérkőzést követően Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke. Egyébként a futballvilágbajnok nemzetet a két kezdő tizenegyben három játékos képviselte (Kimpembe, Mbappe - PSG, Koman - Bayer), a padról pedig egy-egy játékos, Kurzawa (PSG) és Tolisso (Bayern) szállt be (amúgy még 5 frania szerepelt a keretekben).

"Mindent beleadtunk. Kitettük szívünket-lelkünket a pályán, mindent megtettünk a győzelemért. Egy döntőben csak ez számít, semmi más, de az eredmény nem csak tőlünk függ. Azt korábban is tudtam, hogy az első gól eldöntheti a mérkőzést. Ennyi döntött két szupererős gárda között, büszke vagyok a mentalitásunkra, arra, ahogyan az utolsó pár meccsünkön szerepeltünk. Ez minden, amit elvárhatsz egy edzőtől... Természetesen most csalódott vagyok, de nem nagyon. Rettenően megzavart bennünket a kapott gól, sok helyzetünk volt előtte, ha csak egyet is belövünk ezekből, akkor mi nyerjük a döntőt, ebben biztos vagyok, mégpedig egy nullára győzünk! Nagyon nehéz perceket élünk most át, meg kell szenvednünk ezt a vereséget. Nem futballoztunk eléggé pontosan, azt szeretnénk mindannyian, hogy Kylian (Mbappé) és Ney(mar) mindig betaláljon, de nem várhatjuk el ezt tőlük”

idézi az nso.hu a PSG német mesterét, Thomas Tuchelt.

„Nagyon sok embernek köszönetet kell mondanunk ezért a sikerért . Láthatta mindenki már a télen is, mennyire elszánt a csapatom, egy edző mindig erre vágyik. Hatalmas tempójú futballt hozott a döntő, mindent beleadtak a játékosok, és akadtak helyzetek mindkét oldalon. A mienk a világ legjobb kapusa, Manuel Neuer, ő tartotta bennünk a lelket, többször is ő mentett meg bennünket. Igazán megkeserítettük az ellenfelünk életét"

- mondta a szintén német Hansi Flick, a Bayern mestere.